Pályázati ismertető, szakmai tájékozódás

Több mint tíz téli előadás mezőgazdászok számára Kishegyes községben

L.J.

2020. február 7., 13:43 >> 2020. február 7., 14:43

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége lakossági fórumokat szervez Vajdaság-szerte, számolt be lapunknak Fekete Andor, Kishegyes község falugazdásza, majd azzal folytatta, hogy ennek keretében Kishegyes községben is sor kerül egy tájékoztatóra, ami február 13-án, csütörtökön 19 órakor fog kezdődni a kishegyesi Tűzoltóotthonban. A találkozó vendégei Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár és Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap igazgatóhelyettese.

Fekete Andor, Kishegyes község falugazdásza

Fekete Andor, Kishegyes község falugazdásza

– A fórum témái a jelenlegi tartományi, illetve köztársasági pályázatok és pályázati lehetőségek lesznek. Emellett a termelőknek lehetőségük nyílik feltenni azokat a kérdéseket, amelyek érdeklik őket a pályázatokkal, illetve más mezőgazdasághoz köthető dolgokkal kapcsolatban – mondta el a falugazdász.

A mezőgazdasági témájú fórum mellett a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége téli szakmai előadásokat is szervez, amelyek már jelenleg is folynak, számolt be Fekete.

– A téli szakmai előadások március végéig fognak tartani. Bácsfeketehegyen minden szerdán 18 órai kezdettel tartjuk őket. Jövő héten a Topolyai Mezőgazdasági Szolgálat munkatársai fognak beszámolni a mintaparcellákon elért eredményekről, illetve szó lesz a növénytermesztésről, állattenyésztésről, konyhakereti termesztésről és a gyümölcsösökről. Erre az előadásra Kishegyesen is sor fog kerülni, az ezzel kapcsolatos adatokat a Facebookon és a helyi kábeltévé reklámfelületén lehet megtalálni – mondta el a falugazdász.

A VASZ összességében több mint 10 szakelőadást tervezett be. Igyekeznek minden témát felölelni, ami a termelőket érdekelheti. Elsősorban a szántóföldi növénykultúrákkal foglalkozókat célozták meg, mert ők vannak többségben, tudtuk meg Feketétől. Másodsorban az állattenyésztőkkel szeretnének foglalkozni, de lesznek előadások a konyhakertészetről, a szőlő- és gyümölcstermesztésről, valamint feldolgozásáról. Végezetül a falugazdász arról is beszámolt, hogy a szakmai előadásokat a helyi gazdaszervezetekkel együttműködve valósítják meg.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége