2024. március 28., csütörtök

Újabb károkat okozott a szél

A viharos erejű szél kidöntött egy fát a Kizur István és a Tesla utca sarkán – A károsultak továbbra sem tudják, kihez forduljanak kártérítésért

Ahogy arról csütörtöki számunkban beszámoltunk, jelentős károkat okozott a keddi vihar városunkban. Az erős széllökések fákat csavartak ki, falakat döntöttek le, szemeteskukákat borítottak fel, vezetékeket szaggattak le a villanykarókról. A viharos erejű szél azonban szerdán sem csillapodott, sőt a szél délután egy fát is kidöntött a Kizur István és a Tesla utca sarkán. Szerencsére személyi sérülés nem történt. Az esetről az egyik Kizur István utcai lakos számolt be csütörtökön lapunknak:

Ami a kidőlt fából megmaradt (Fotó: Patyi Szilárd)

Ami a kidőlt fából megmaradt (Fotó: Patyi Szilárd)

– Délután négy óra körül mentem el hazulról, akkor állt a fa. A feleségem fél ötkor jött haza, akkor is még állt a fa. Öt körül jöttem vissza, addigra már kidöntötte a szél. A fa leszakított egy villanydrótot. Az utca egy részén nem volt áram. Szerencse, hogy akkor nem volt ott senki, se autó, sem gyalogos, pedig forgalmas útról beszélünk. Lakóépületben sem keletkezett kár. A Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat emberei kijöttek a helyszínre és összevágták a fát. Az áramszolgáltató emberei szintén kint jártak. Ők kicserélték az áramvezetéket, úgyhogy este hét órakor már volt is áramunk. El kell ismerni, gyorsan intézkedtek. Csak azt nem értem, hogy e fáknak az ágait korábban miért nem vágták le. Régebben voltam az áramszolgáltatónál, és mondtam nekik, hogy az utcánkban a fák ágai belenőttek a villanyvezetékekbe, vágják le őket. Ott a köztisztasági vállalathoz irányítottak. A köztisztasági vállalatban viszont az mondták, ők addig nem intézkedhetnek, amíg az áramszolgáltatótól arra felhatalmazást nem kapnak – nyilatkozta az utcában lakó személy.

Csütörtöki lapszámunkban arról is beszámoltunk, hogy Heiberger Erika szabadkai fodrász tetemes kárt szenvedett el a keddi szélviharban. Az erős szél következtében ugyanis a Zsinagógával szemben álló régi épületről tégladarabok hullottak le, amelyek egyenesen ott parkoló autójára hullottak és behorpasztották a tetejét, a hátsó ablakát kitörték, a szélvédőt pedig berepesztették. Heiberger Erika továbbra sem tudja kinek kellene benyújtania kárigényét. Sőt csütörtök délutánig még a biztosító sem végezte el a kárfelmérést, amely elengedhetetlen a kárigény benyújtásához.

Az omlásveszélyre figyelmeztető sárga szalagok le lettek szaggatva (Fotó: Patyi Szilárd)

Az omlásveszélyre figyelmeztető sárga szalagok le lettek szaggatva (Fotó: Patyi Szilárd)

– A biztosító kárfelmérője szerdán sem jött ki a helyszínre. Ezért délután végül az autót elszállíttattam egy autószerelőhöz. Előtte egyeztettem az ügyvédemmel, aki azt mondta, nyugodtan elvihetem a járművet, mert már minden szükséges bizonyíték megvan arra, hogy igazoljuk, hogy a jármű az adott helyszínen volt. Az autómat nem mertem éjszakára kint hagyni, mert sok személyes tárgy van benne. A kárfelmérő majd az autószerelőhöz fog menni, elmondása szerint ugyanis nagyon sok munkája volt, ezért nem tudott kimenni a baleset helyszínére. Jelenleg is a kárfelmérőt várom, hogy felbecsülje a keletkezett kárt, és végre átadhassam az iratokat az ügyvédemnek. Az ügyvédnek ugyanis csak a biztosító kárfelmérésével együtt teljes a dokumentációja az esettel kapcsolatban. Továbbra sem tudjuk, kihez kell fordulnunk kártérítésért. Az ügyvéd azt mondta, hogy mire a kárfelméréssel együtt minden szükséges dokumentum a kezünkben lesz, addigra már tudni fogja, kihez kell fordulnunk – nyilatkozta lapunknak Heiberger Erika.

Csütörtökön újból kilátogattunk a baleset helyszínére, ahol már csak néhány tégladarab emlékeztet a kedden történtekre. A sárga szalagok, amelyeket a kommunális felügyelőség helyezett ki az omlásveszély jelölésére, le lettek szaggatva. Így jelenleg semmi nem figyelmezteti a járókelőket és a gépjárművezetőket az estleges omlásveszélyre.