2024. március 29., péntek

Akikre méltán vagyunk büszkék

A közelmúltban kitüntetett dr. Kaszás Károlyt és Tóth Vilmost fogadta Magyarkanizsa polgármestere

Az építészet területén kiemelkedőt alkotókat, az utókornak jelentős lenyomatokat hagyó személyeket díjaztak decemberben Magyarországon.

Dr. Kaszás Károlyt és Tóth Vilmost Fejsztámer Róbert Pósa Károly-alkotásokkal ajándékozta meg (Puskás Károly felvétele)

Dr. Kaszás Károlyt és Tóth Vilmost Fejsztámer Róbert Pósa Károly-alkotásokkal ajándékozta meg (Puskás Károly felvétele)

Tóth Vilmos építész a Magyar Művészeti Akadémia díját, dr. Kaszás Károly technológus mérnök pedig a Nemzetközi Betonszövetség Magyar Tagozatának elismerését, a Palotás László-díjat vehette át. A magyarkanizsai önkormányzat rendkívül hálás a több évtizeden át kifejtett áldozatos és eredményes munkájukért, így a község polgármestere, Fejsztámer Róbert is gratulált nekik a díjaikhoz, és szerdán személyesen is fogadta őket, hogy kifejezze elismerését. Lapunknak nyilatkozva elmondta, büszke arra, hogy két olyan jeles, az építészethez köthető szakembere van a városnak, akik anyaországi elismerésben is részesültek.

– Szeretném, ha az önkormányzat és a szakemberek közötti együttműködés még nagyon hosszú ideig gyümölcsöző lenne. Attól függetlenül, hogy mindketten nyugdíjasok, az ő tapasztalatuk, helyismeretük, tudásuk, kapcsolatrendszerük rengeteget tud adni a községünknek az elkövetkezendő időszakban is, mint ahogyan eddig is sokat hozzátettek a közösségünk életéhez és fejlődéséhez. Tóth Vilmos éveken át a város főépítészeként is tevékenykedett, míg Kaszás Károly az egyetemi kapcsolatain és hatalmas tudásbázisán keresztül tudta segíteni az építészeti fejlesztési munkákat, amiért rendkívül hálásak vagyunk – mondta a polgármester, aki az utánpótlás kapcsán elmondta, pillanatnyilag nem kedvező a helyzet, hiszen sokan külföldön vállaltak munkát, vagy nem itthon képzelik a jövőjüket, mégis bizakodó.

– Bízom benne, hogy ezek a példák hozzájárulnak ahhoz, hogy megmutassuk, lehet itthon is érvényesülni és nagy dolgokat elérni, nem kell ahhoz külföldre menni, és akiknek van megfelelő tapasztalatuk, nyitottságuk, akaratuk, azoknak a munkájára továbbra is számítunk.

Tóth Vilmos nemcsak Magyarkanizsán, hanem egész Vajdaság területén otthagyta már gondolkodásának és szaktudásának nyomait, az akadémia díja pedig szerénységéből adódóan meglepte, ahogy ő fogalmazott, annál is inkább, mert az elismerést első alkalommal kapta meg határon túli építész.

– A munkásságért, a hagyományokon alapuló, ugyanakkor korszerű gondolkodásért ítélték meg ezt a díjat, amire nem is számítottam. Ahhoz, hogy egy épület illeszkedjen a település arculatába, érezni kell, szív kell hozzá. Meg kell ismerni azt a teret, ahová az ember szeretne valami újat felépíteni, amihez annyi fáradságot kell vennie az építésznek, hogy kicsit beleássa magát annak a környezetnek a történelmébe is, akkor már jönnek a sugallatok. Föntről mindig gondoskodnak arról, hogy a legjobbat tudja odatenni az ember – mondta Tóth Vilmos, akinek az épületeit Magyarkanizsán és környékén is fel lehet ismerni.

Dr. Kaszás Károly december óta tulajdonosa a Palotás László-díjnak, amellyel a vasbetonépítés terén elért kimagasló eredményeket ismerik el minden évben.

– A Palotás László-díj a legrangosabb elismerés azoknak, akik az építőanyag-gyártásban dolgoznak, az építészetben, műépítészetben kimagasló eredményt érnek el hosszabb távon. Ez egyfajta életműdíj, és óriási megtiszteltetés számomra, hogy Szerbiából én vagyok az első, aki kézhez vehette a Nemzetközi Betonszövetség Magyar Tagozatának javaslatára. Az iparban eltöltött huszonhat és az oktatásban eltöltött tizennégy éves tevékenység elismerése ez. Fizikai munkásként kezdtem, és a ranglétrán végighaladva jutottam idáig – emelte ki dr. Kaszás Károly.

A polgármesteri fogadás beszélgetéssel zárult, a díjazottak és a polgármester megvitatták az elmúlt évek eredményeit, valamint a jövőről is szót ejtettek, hiszen számtalan projektum van készülőben Magyarkanizsán, amelyekben az ő szakértelmükre is szükség lehet.