2024. március 29., péntek

Százegy éves a Vajdasági Gazdasági Kamara

Díjazták a legjobb eredményeket felmutató vállalkozásokat

A kedvező gazdasági légkör kialakításáért felelős Vajdasági Gazdasági Kamara immár 101 éve szolgál támaszként a tartományi vállakozók számára. Ekkora hagyománya kevés intézménynek van Szerbiában – mondta el Boško Vučurević, a Vajdasági Gazdasági Kamara igazgatója tegnap az újvidéki székházában megtartott ünnepségen. Felszólalásában arról is beszélt, hogy kedvező mutatókkal sikerült lezárni a múlt évet.

– A tartományban a külkereskedelmi árucsere-forgalom hét százalékkal növekedett a 2018. évi eredményekhez képest. Az ország összimportjának pedig több mint harmadát Vajdaság valósította meg 6 milliárd euró értékben, ami 8,6 százalékos emelkedést jelent. A korábbi évekhez képest a kivitelnek a behozatallal való lefedettsége is 90 százalékos emelkedést mutat – foglalta össze a legfontossabb eredményeket a kamara elnöke.

Mindezek a kedvező gazdasági mutatók megfelelő csapatmunka eredményei, és a tartományi kormány, a Vajdasági Gazdasági Kamara, valamint a vállakozók viszonyát tükrözik az utóbbi években – mondta.

Az idén 57. alkalommal adták át a gazdasági kamara alapítójáról, Újvidék egykori polgármesteréről, Kosta Mirosavljevićről elnevezett díjakat a legjobb eredményeket elért vállalkozások vezetőinek. Az elismeréseket öt kategóriába sorolták. A gyáripar területén elért sikeres üzleti eredmények alapján az újvidéki Enterijer Janković Kft. kapott elismerést, a szolgáltatások terén a kamenicai Naftachem Kft. teljesített kimagaslóan, az év üzletasszonya díjat az újvidéki Tatjana Filipovićnak, a Doo Dak Comerc alapítójának ítélték oda, az év üzletembere pedig Goran Jevtić, a kátyi DOO Energy Net tulajdonosa lett. A mezőgazdaság területén elért kiemelkedő eredmények alapján a temerini székhelyű Zsunyi–Szilák Földműves-szövetkezet kapott elismerést.

– A díj odaítélése a szövetkezet számára nagy megtiszteltetés, öröm látni, hogy más is észreveszi azt a sok fáradságot és munkát, amit belefektettünk a szövetkezet kiépítésébe – mondta el Zsúnyi József alapító igazgató. A vállalkozó ugyanakkor hangsúlyozta az összetartás fontosságát, amire mindig szükség van, különösen most, amikor a mezőgazdaság is nehéz idők előtt áll.

– Komoly kihívásokkal néz szembe a mezőgazdaság, ezért minden tudásra, minden technológiai újításra szükségünk van, akárcsak arra is, hogy szövetségben legyünk. Társainkkal meg kell találni mindig a megoldáshoz vezető középutat, még ha olykor eltérőek is a vélemények, mert könnyebb és jobb egy szövetségben, mint egyedül – mondta el Zsunyi József.

A gazdasági kamarához mindig bizalommal lehetett fordulni, itt mindig nyitva áll az ajtó, és segítenek a megoldások keresésében – hangzott el többször is a nap folyamán elhangzó beszédekben. Ezt a véleményt erősítette meg Radislav Jovanov is, a Vajdasági Szövetkezeti Szövetség elnöke.

– Csakis a legjobb tapasztalatokról számolhatunk be, sokan otthonra találnak ennek az intézménynek a falain belül, és itt mindenkinek közös érdeke a tartományi gazdaság előrelépése, ami a kilátások szerint az idén is folytatódik – beszélt a pozitív élményekről a szövetség elnöke.

A tartományi mezőgazdasági eredményekről Predrag Đurović, a Vajdasági Gazdasági Kamara igazgatóbizottságának tagja, a zentai Žitopromet igazgatója szólt. Szerinte az elmúlt évben felmerült problémákat sikeresen megoldották, előrelépés történt az új technológiai vívmányok alkalmazása terén, s ennek eredményeként jó termelési és üzleti mutatókkal zárták az évet.  Jelenleg a legfontosabb teendő a piac további bővítése.

– Tovább kell terjeszkednünk a nemzetközi piacra, nem elégedhetünk meg a Balkánra és Albániába történő szállítással. Jó minőséget termelünk, s emellett büszkén ki tudunk állni – állapította meg  Đurović.