A kevesebb néha több

Horváth Ágnes

2020. február 6., 16:23 >> 2020. február 6., 17:23

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

A múltkorában valami olyan írásra akadtam a neten, ami azzal foglalkozott, hogy mennyi különórára járjon a gyerek, mennyi ideje kellene, hogy maradjon szabad játékra, némi unatkozásra, a szülőkkel való időtöltésre. Nagyon megfogott a cikk, hiszen egy pszichológus azt fejtette ki, mennyire hajlamosak vagyunk túlterhelni a csemetéinket, és hogy a rengeteg elfoglaltság nem biztos, hogy előnyükre válik, hiszen attól még, hogy elindultak az iskolába, igenis nagyon sok játékra, szabadságra van igényük, és vétek betáblázni minden szabad órájukat. Arról is szó volt benne, hogy a túl sok iskolán túli foglalkozás állandó stresszforrás, hiszen azokra időben kell odaérni, egyikről a másikra kell rohanni, és így a délutánok sokszor csak arról szólnak, hogy a gyereket arra utasítgatjuk, hogy siessen, öltözzön már, indulni kell, menni kell, vagyis semmi, de semmi élvezet nincs benne, és a család minden tagja azt várja, hogy vége legyen a napnak.

Nálunk a különórázós élet még csak most kezdődik, hiszen a nagylányunk elsős, de máris rengeteg kérdés vetődött föl ennek kapcsán. Az egyik az volt, hogy menjen-e zeneiskolába, a másik, hogy mikor érdemes idegennyelv-órára adni, a környezetnyelv a fontosabb, vagy az idegennyelv, a néptánc mellé válasszunk-e még sportot is, kell-e még hittan az iskolai hittanon kívül, meg hasonlók. Hát nem egyszerű a dolog, mert annyi oldalról éri a szülőt nyomás, hogy nehéz eligazodni, megtalálni az arany középutat. A mérlegelésnél olyan gondolatok merülnek fel, hogy nehogy lemaradjon a többitől, nehogy hátránya származzon abból, hogy nem jár idegennyelv-órára, közben meg vívódunk, nehogy túlterheljük, nehogy rohanás legyen az egész nap, nehogy idejekorán megelégelje a sok agytágítást, fejlesztést, és aztán balul süljön el a dolog. Mert nagyon sok olyat látni ám, vagy hallani, hogy a hét–nyolc évesnek iskola után már semmi szabad ideje sincs, hiszen egyik különóráról a másikra rohannak vele a szülők, aztán sportra viszik, hogy idejében megtanulja, a mozgás nagyon fontos, és ebbe a nagy rohanásba mindenki beleveszik. A gyerek vajmi keveset élvez mindebből, hiszen a legfőbb tapasztalata, hogy az iskolával véget ért a gyerekkor, játszani már nincs idő, pedig ő legszívesebben még azt csinálná, az tenné boldoggá, a szülő meg szinte megbolondul, hogy megszervezze ezt az egészet és mindenhová odaérjen a csemetéjével. Szóval senki sem élvezi, senkinek sem jó, mégis művelik.

Nagy a külső hatás, hiszen idegennyelv órákra már az ovisokat is hívják, a sporttevékenységekre ugyanúgy toborozzák őket is, vagyis a taposómalom nagyon korán megindul és nehéz jó döntést hozni.

Én is keresem az arany középutat, de nem könnyű. Igyekszem arra gondolni, hogy a kevesebb néha több. Bízom abban, hogy ha most nem terhelem túl, akkor idővel majd magától választ olyan dolgokat, tevékenységeket, akár sportot, akár mást, ami érdekli, amit örömmel végez. Persze ehhez fel kell neki villantani a lehetőségeket, mutatni kell valamit a világból, a kínálkozó dolgokból, de ez biztosan nem azt jelenti, hogy megfeszített tempóban egyik foglakozásról a másikra kell rohanni.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége