2024. március 29., péntek

Megújuló szecessziós homlokzatok

Az idén három, a jövőben további öt épület homlokzatát renoválják Szabadkán

A szecessziós örökség megőrzése és népszerűsítése érdekében elindított európai uniós projektum keretén belül nyolc szabadkai épület felújításának tervdokumentációja készült el. A Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság támogatásával ezek közül három épület renoválására még az idén sor kerül. A városi bérház, a Putnik-épület, valamint az olimpiai bajnok Hajós Alfréd tervezte egykori Magyar Általános Hitelbank palotájának felújítása csaknem 250 millió dinárba kerül.

Gál Péter házának felújítása 12 millió dinárba kerül (Fotó: Gergely Árpád)

Gál Péter házának felújítása 12 millió dinárba kerül (Fotó: Gergely Árpád)

A szecessziós örökség védelme és népszerűsítése a Duna menti régióban elnevezésű európai uniós projektumnak köszönhetően nyolc szabadkai szecessziós épület felújításának tervdokumentációja készült el. A röviden csak Art Nouveaunak nevezett projektumban tizenegy intézmény, illetve település vett részt, vezető kedvezményezettje a romániai Nagyvárad Város Önkormányzata volt.

Vári Gyula bérházát Zsolnay kerámiával díszítették (Fotó: Gergely Árpád)

Vári Gyula bérházát Zsolnay kerámiával díszítették (Fotó: Gergely Árpád)

A projektum teljes költségvetése 1,6 millió euró volt, és a megvalósításának időtartama, 2017 januárja és 2019 júniusa között többek között megszületett egy szecessziós adatbázis, amely ma már online is elérhető, és mobiltelefonos alkalmazás is készült, ugyanakkor elkészítették a szecesszióval foglalkozó iparosok, mesterek jegyzékét, emellett képzéseket, műhelymunkákat tartottak ezen építészeti kincsek megóvása és népszerűsítése érdekében.

A Leovits-palota azonnal felkelti a vonattal érkezők figyelmét (Fotó: Gergely Árpád)

A Leovits-palota azonnal felkelti a vonattal érkezők figyelmét (Fotó: Gergely Árpád)

A projektum a nyolc szabadkai szecessziós épület felújításának csupán a tervdokumentációjára vonatkozott, így a jövő kérdése, hogy ezek milyen ütemben valósulnak meg. Most azonban úgy tűnik, hogy a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság támogatásával három épület felújítására már az idén sor kerülhet. A projektum Szabadkára eső részének költségvetése 174 800 euró volt, aminek 85 százalékát az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosította, míg 15 százalékát, vagyis 26 220 eurót Szabadka Város költségvetéséből biztosítottak.

Lapunk kérésére Újhelyi Ákos, a Szabadkai Városi Tanács gazdasági kérdésekkel megbízott tagja ismertette az Art Nouveu projektum részleteit, illetve az idei évre vonatkozó terveket.

A Putnik-épületként ismert palota földszintjén napjainkban cipőbolt és könyvesbolt is működik (Fotó: Gergely Árpád)

A Putnik-épületként ismert palota földszintjén napjainkban cipőbolt és könyvesbolt is működik (Fotó: Gergely Árpád)

– Az Art Nouveau projektumnak számos egyéb pozitívuma mellett egyik kézzelfogható eredménye az, hogy elkészült nyolc épülethomlokzat felújításának tervdokumentációja. A projektum időtartama alatt elkészült ezen épületek felújításának a pénzügyi része is. Fazekas Lajosnak az Ago Mamužić utcában lévő kétemeletes bérháza felújításának várható összege 50 millió dinár, míg a Raichle Ferenc-parkban lévő Leovits Simon-bérpalota felújítása előreláthatóan 43 millió dinárba kerül. Parcsetity Majoros Klára bérházán (a Subotičke Novine hetilap székháza) a homlokzati felújítás összege 58,4 millió dinár, míg Vári Gyula, Szabadka egykori főépítésze bérházának felújítása a Gombkötő utcában 27 millió dinár. A Harambašić utcában Gál Péter házának felújítási összege 13 millió dinár – tudtuk meg Újhelyi Ákostól. Ezen öt épület mellett további három épület felújításának tervdokumentációja készült el, amelyek renoválása a jelek szerint az idén meg is történik, ugyanis a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság 200 millió dinárral támogatja ezt.

Hulló és összefirkált vakolat az egykori Magyar Általános Hitelbank épületén (Fotó: Gergely Árpád)

Hulló és összefirkált vakolat az egykori Magyar Általános Hitelbank épületén (Fotó: Gergely Árpád)

– A Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság 200 millió dinárt hagyott jóvá a felújításokra. Ez a három épület renoválására szánt költségek 80 százaléka. A fennmaradó 20 százalékot, vagyis 43 millió dinárt Szabadka költségvetéséből biztosítjuk. Ebből az összegből megújul a városi bérpalota, amely a színház mellett van, és ahol a Ravel cukrászda is működött. A Vadász Pál tervezte épület felújítása 85,9 millió dinárba kerül. Az egykori Vidéki és Kereskedelmi Bank épülete Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján készült. A Korzón található, Putnik-épületként is ismert palota földszintjén jelenleg könyvesbolt működik, felújításának költsége 57,7 millió dinár. A harmadik épület pedig a Hajós Alfréd tervezte Magyar Általános Hitelbank palotája a Köztársaság tér 2-es szám alatt, amelynek földszintjén jelenleg ruhaüzlet van, az emeleten pedig lakások és apartmanok találhatóak – fogalmazott Újhelyi.

A városi bérpalotát számos díszítőelem borítja, amelyek jelenleg szinte láthatatlanok (Fotó: Gergely Árpád)

A városi bérpalotát számos díszítőelem borítja, amelyek jelenleg szinte láthatatlanok (Fotó: Gergely Árpád)

– Ezen felújítások egyfelől azért fontosak, hogy megőrizzük a kulturális építészeti örökségünket, másrészt idegenforgalmi szempontból is fontos beruházásról van szó, ugyanis az utóbbi időben megnőtt az ide látogató turisták száma, és ezek az épületek mind a város központjában találhatóak – nyilatkozta a tanácsos.

A jelentős autósforgalom nem tett jót Parcsetity Majoros Klára bérházának (Fotó: Gergely Árpád)

A jelentős autósforgalom nem tett jót Parcsetity Majoros Klára bérházának (Fotó: Gergely Árpád)

A helyi önkormányzat illetékesei jelenleg a közbeszerzési pályázat kiírásán dolgoznak, és Újhelyi Ákos szavai szerint egy hónapon belül meg is fog jelenni, ami azt jelenti, hogy amennyiben minden a tervek szerint halad, a felújítások az idén be is fejeződnek.

Fazekas Lajos bérházán jelenlegi állapotában nem igazán láthatóak a szecesszió jegyei (Fotó: Gergely Árpád)

Fazekas Lajos bérházán jelenlegi állapotában nem igazán láthatóak a szecesszió jegyei (Fotó: Gergely Árpád)

A szóban forgó épületek zömmel magántulajdonban vannak, viszont a Kulturális Minisztérium jóváhagyásával ezen ingatlanok a város gondnoksága alá kerülhetnek, ami azt jelenti, hogy a homlokzatok felújíthatóak és nincs szükség a tulajdonosok beleegyezésére.