2024. március 28., csütörtök

Tizenegy hektár a szennyvíztisztítóra

A Tisza magas vízállásakor Nagybecskereken hetekig kellemetlen szagok terjengenek
Béga Nagybecskereknél (Archívum: Kecskés István felvétele)

A város szennyvize a Bégába kerül (Kecskés István felvétele)

A nagybecskereki városi képviselő-testület tegnapi ülésén elfogadott határozata értelmében, földterületet vásárolnak a leendő központi szennyvíztisztító berendezés szükségleteire. A határozat valójában az első lépés a város egyik legnagyobb kommunális problémájának a megoldása felé. A helyi parlament tegnapi ülését bojkottálták az ellenzéki pártok (VSZL, DP) képviselői. Egyébként tavaly novemberében már hoztak egy ilyen határozatot. A magyarázat szerint most azért kellett megismételni az eljárást, mert a korábbi határozat meghozatalakor a kérdéses földterület tulajdonosaként a köztársaság szerepelt, időközben azonban ez átkerült a tartomány, illetve a Vajdaság Vizei Közvállalat hatáskörébe.

A kérdéses földterület 11 hektárnyi és Vajdaság AT tulajdonában van. A leendő létesítményt a város délkeleti részén, az ipari övezet és a Béga folyó, valamint az úgynevezett belgrádi benzintöltő közelében tervezik megépíteni. Mint elhangzott, a szennyvíztisztítót magánberuházó bevonásával tervezik megépíteni.

Jelenleg a város összes szennyvize az úgynevezett Aleksandrovói csatornába, onnan pedig a Béga folyóba kerül, ami a nyári hónapokban nagy gondot okoz. A víz elszíneződik, a Tisza magas vízállásakor pedig, amikor a Béga folyása leáll, hetekig kellemetlen szagok terjengnek a városban. A Béga folyó újjáélesztése elindult, de a szennyvíztisztító nélkül nem fog működni.

Az önkormányzatban azt remélik, hogy már ez év tavaszán aláírják a központi szennyvíztisztító építéséről szóló szerződést. Becslések szerint mintegy 27 millió eurós beruházásról van szó. Ekkora összeget az önkormányzat képtelen biztosítani. Ezért számítanak a szerbiai kormány és a leendő partner (beruházó) támogatására.