2024. április 18., csütörtök
NŐI LABDARÚGÁS – MAGYARKANIZSA

A lányok is elkezdték a felkészülést

A hétvégén az I. női liga őszi bajnoka, a magyarkanizsai TSC csapata is megkezdte a felkészülést a tavaszi idényre. A szombati első edzésen a lányok először lefutották a tizenkét perces Cooper-tesztet, majd az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon estek át. Totajev Orsolyáék néhány nap múlva már le is játsszák első felkészülési mérkőzésüket, szombaton, február 8-án a román Szuperliga egyik élcsapata, a temesvári Fortuna Kisbecskerek látogat Magyarkanizsára. A Tisza-partiak február közepén néhány napra Dél-Szerbiába utaznak, ahol a niši Mašinac, a kruševaci Napredak és a kragujevaci Radnički csapata ellen játszanak edzőmeccset. Február 22-én a szabadkai Spartacus B együttese lesz a kék-fehérek ellenfele, a tavaszi nyitóforduló előtti főpróbán pedig a magyarkanizsaiak a II. ligás muzslyai Lehel ellen lépnek pályára.

A téli szünet alatt a TSC játékoskeretében nem történt nagyobb változás, a csapatot nem hagyta el senki, de az érkezők listája sem túl hosszú, eddig ugyanis csak Tanja Đapić, az újvidéki Vojvodina egykori kapusa igazolt át az észak-bácskaiakhoz, aki az őszi szezont a szuperligás Požarevac gárdájánál töltötte. Vajda Fángyó vezetőedző elmondása szerint nem is terveztek nagyobb változtatásokat a keretben, aminek egyik oka a nagyon beszűkült játékospiac, a másik pedig, hogy a vezetőség bízik azokban a játékosokban, akik kiharcolták az őszi elsőséget, így a tavaszi idény kezdetéig legfeljebb még egy új labdarúgó szerződtetését tervezik.