2024. április 19., péntek

Konferencia a konzervativizmus jövőjéről

Orbán Viktor miniszterelnök délután Rómában részt vett az Edmund Burke Alapítvány Nemzeti Konzervativizmus című konferenciáján, amelyen a beharangozó szerint arra a ma igencsak aktuális kérdésre keresték a választ, hogy fenyegető veszély jelent-e – az Egyesült Államokban és Európában tapasztalható erősödő nacionalizmus korában – a nemzeti konzervativizmus, vagy éppen erényt.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Képünkön az látható, hogy Chris DeMuth moderátor Orbán Viktort faggatja. A beszélgetés során a gazdasági sikerességet nevezte a konzervatív politika előfeltételének a magyar miniszterelnök. A kormányfő azt mondta, a gazdasági siker az egyetlen módja annak, hogy a nemzeti konzervatív, illetve kereszténydemokrata vezetők túléljenek. Ha ugyanis ez nem sikerül, ha egy konzervatív politikai vezető hibát követ el, és a gazdasági mutatók csökkennek, másnap reggel „megölik” – fogalmazott.

Orbán Viktor ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy Magyarországon a gazdaság évi 4–5 százalékkal bővül, a munkanélküliségi ráta 3 százalékra mérséklődött, és az államadósság is csökken.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Európában új kihívásokra és energiával teli új mozgalmakra van szükség, különben a kontinens nem lesz versenyképes.

A konferencián a magyar miniszterelnök mellett olyan ismert politikusok, diplomaták és gondolkodók szólaltak fel, mint Giorgia Meloni, Matteo Salvini, Anna Maria Anders, Christopher DeMuth, Rod Dreher, Yoram Hazony, Ryszard Legutko, Marion Maréchal, Douglas Murray, John O’Sullivan és mások.

Orbán Viktor kétnapos római útját arra is felhasználta, hogy befolyásos olasz politikusokkal találkozzon, hétfőn tárgyalt Giuseppe Conte olasz miniszterelnökkel, a várt találkozó Matteo Salvinivel elmaradt, ám tárgyalást folytatott Orbán Viktor hétfő este Giorgia Melonival, a jobboldali Olasz Testvérek elnökével, tegnap pedig Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnökkel, a Forza Italia vezetőjével ült le egy asztalhoz. Az olasz sajtó azt jelentette, hogy a találkozó központi témája a Fidesz és az Európai Néppárt (EPP) viszonya volt. Silvio Berlusconi azt mondta, hogy pártja továbbra is kiáll azért, hogy a Fidesz ne hagyja el az EPP-t, és arra kérte a Fidesz elnökét, Orbán Viktort, hogy a magyar kormánypárt is küldjön a maradás érdekében pozitív jelzéseket.