2024. április 19., péntek

Hibridet a garázsba!

A pénzügyminiszter is megerősítette az elektromos és a hibrid autók vásárlásának állami támogatását

Siniša Mali pénzügyminiszter tegnap bejelentette, hogy a piac lehetőségeinek elemzését követően határozatot hoznak az elektromos és a hibrid autók vásárlásának állami támogatásáról. A miniszter szerint kétféleképpen szorgalmazhatják a környezetkímélő járművek elterjedését: az elektromos autókra már 2011 óta különböző adókedvezményeket számolnak el, így jelenleg a beszerzésükre vonatkozó feltételeket tervezik vonzóbbá tenni a vásárlók számára. Mali bejelentette azt is, hogy a közeljövőben várható azon támogatási programok megjelenése, amelyek által a szerb állam hozzáférhetőbbé teszi a lakosok számára az ökológiailag tiszta járművek beszerzését.

Néhány nappal ezelőtt Goran Trivan szakminiszter is arról nyilatkozott, hogy a környezetvédelmi tárca pályázatot ír ki elektromos és hibrid gépjárművek beszerzésének támogatására. Ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy január 1-jétől ezen korszerű járművek után csökkentették az adót, és keresik a megoldást a behozatali új autókra kivetett ökológiai járulékok kérdésében is. A szakminiszter kiemelte, hogy országunkban a fűstölő kémények mellett a közlekedés számít az egyik legnagyobb légszennyezőnek, így az euro–3-as motorok behozatalának korlátozásával, illetve az „ökoautók” importálásának serkentésével jelentősen javítani lehetne a szennyezettség jelenlegi mértékén.

A két említett intézkedést egyébként az új autók és alkatrészek forgalmazóinak szövetsége, illetve a Szerbiai Gazdasági Kamara szakosztálya is javasolta a környezetvédelmi minisztériumnak. Ahogyan korábban is beszámoltunk róla, Žarko Malinović, a kamara kereskedelmi egyesületének titkára szerint állami támogatással öt év alatt már jelentős eredményeket lehetne elérni.

– Az elektromos és hibrid járművek jelenleg 20–30 százalékkal drágábbak a benzin- vagy dízelmeghajtású személygépkocsiktól, de lényegesen kevesebb a fogyasztásuk is. Öt év alatt körülbelül 5000 eurót lehet megspórolni az üzemanyagon. Amennyiben ezt kiegészítjük egy szintén 5000 eurós állami támogatással, akkor a hibrid személygépkocsik versenyképessé válnak a jelenleg vásárolt használt autókkal szemben – részletezte Malinović.

A titkár hangsúlyozta, hogy ha évente a vásárlók harmada az elektromos autók mellett döntene, akkor öt év alatt csaknem 50 ezer új, teljesen környezetkímélő jármű futhatna utainkon. Szerinte öt év elteltével ezen hibridek már újra kereskedelembe kerülnének, és azok is hozzáférhetnének az ökoautókhoz, akiknek korlátozottabbak az anyagi lehetőségeik.