2024. március 29., péntek

Egymilliárd dinár támogatás vállalkozásfejlesztésre

Kezdők is pályázhatnak

Két nyilvános felhívást tett közzé tegnap a Gazdasági Minisztérium, ezek alapján a vállalkozók összesen egymilliárd dinár vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak. Egyrészt fejlesztési projektumok támogatására, másrészt a vállalkozás elindítására lehet állami segítséget kérni mindaddig, amíg az anyagi keretet ki nem merítik, de legkésőbb 2020. december 31-éig. Vállalatfejlesztésekre 850 millió dinárt szánt a szaktárca, itt kombinált támogatásról van szó: a beruházásnak a 20 százalékát téríti vissza az állam (a kevésbé fejlett önkormányzatok területén létesített vállalatok esetében 30 százalékát), emellett rendelkezésre állnak a Fejlesztési Alap kedvező hitelei is.

A kezdő vállalkozók felkarolására ennek a pályázatnak a keretében 150 millió dinárt fordítanak.

Ez 30 (a fejletlen vidékeken 40) százalékos eszköz-visszatérítést, valamint kedvező hitelek jóváhagyását jelenti. A részletekről a Gazdasági Minisztérium honlapján tájékozódhatnak: www.privreda.gov.rs

A szakminisztérium egyébként az idei költségvetésben három programra – fejlesztési projektumokra, kezdők felkarolására és felszerelés beszerzésére – összesen 3 milliárd dinárt irányozott elő. A kis- és középvállalkozások számára felszerelés vásárlására az idén kétmilliárd dinárt szánnak, a finanszírozásban részt vevő partnerek, vagyis a bankok és lízingelő cégek számára a szaktárca a múlt héten írta ki a pályázatot. A minisztérium a társfinanszírozó partnerek kiválasztása és a szerződések aláírása után jelenteti meg a nyilvános felhívást a mikro-, kis- és középvállalkozások, a vállalkozók és szövetkezetek számára. A Szerbiai Fejlesztési Ügynökséggel, valamint a kiválasztott kereskedelmi bankokkal és lízingelő cégekkel együttműködésben megvalósuló program szerint a vissza nem térítendő támogatás a megvásárolt felszerelés nettó értékének 25 százaléka lehet, további 70 százalékát a partnerek finanszírozzák hitelekből és lízinggel, a fennmaradó 5 százalékot pedig a pályázónak kell biztosítania.