2024. március 28., csütörtök
SPORTHÍREK

A könnyebb csoport

RÖPLABDA

A Nemzetközi Röplabdaszövetség (FIVB) kisorsolta az olimpiai csoportokat ebben a sportágban. A szerb lányok első pillantásra a könnyebb A csoportba kerültek, ahol Brazília, Japán, Dél-Korea, a Dominikai Köztársaság és Kenya lesz az ellenfél. A csoportokból 4-4 csapat harcolja ki a továbbjutást a negyeddöntőbe, ahol már egyenes ági kiesés lesz úgy, hogy a csoportgyőztesek a rajton a másik csoport leggyengébb továbbjutójával játszanak az elődöntőért, a másik két meccsre pedig sorsolnak.

Az olimpiai csoportok, nők, A csoport: Japán, Szerbia, Brazília, Dél-Korea, Dominikai Köztársaság, Kenya. B csoport: Kína, USA, Oroszország, Olaszország, Argentína, Törökország.

Férfiak, A csoport: Japán, Lengyelország, Olaszország, Kanada, Irán, Venezuela. B csoport: Brazília, USA, Oroszország, Argentína, Franciaország, Tunézia.

Az éllovas nehéz győzelme

Mindössze két nappal a németországi BL-mérkőzés után a Vojvodina csapata fáradtan játszott Ópázován, és nehezen, de megszerezte az új pontokat, így két fordulóval az alapszakasz vége előtt is maradt az első helyen. A nőknél a rangadón az Ub legyőzte az éllovast, az ópázovai lányok pedig a Spartacus elleni győzelemmel szerezték vissza a harmadik helyet.

Szuperliga, 16. forduló, férfiak: Jedinstvo (P)–Vojvodina 1:3, Radnički (K)–C. zvezda 3:1, Ribnica–Novi Pazar 3:1, Partizan–Mladi radnik 3:2, Niš–Spartacus – február 10-én. Az élcsoport: Vojvodina 12:4, Niš 11:4, Partizan 11:5, Mladi radnik 10:6 stb. Nők: Vizura–Beograd 3:0, TENT–Ub 1:3, Spartacus–Jedinstvo (P) 0:3, Klek–Partizan 3:2, Železničar–C. zvezda 3:2. Az élcsoport: TENT 14:2, Ub 12:4, Jedinstvo (P) 12:4, C. zvezda 11:5 stb.

ALPESI VILÁGKUPA

Pinturault 26. győzelme

A francia Alexis Pinturault nyerte meg a tegnapi garmischi óriás-műlesiklást, ami a 26. világkupa-diadala, és ami révén az öröklista 12. helyén beérte az osztrák Franz Klammert és a horvát Ivica Kostelićet. A nők az orosz Roza Kutorban vetélkedtek, de a szombati lesiklást a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt le kellett mondani.

A következő hétvégén a nők Garmischban, a férfiak Chamonix-ban állnak rajthoz.

Eredmények, férfiak, Garmisch, lesiklás: 1. Thomas Dressen (német) 1:39,31, 2. Aleksander Aamodt Kilde (norvég) 1:39,47, 3. Johan Clarey (francia) 1:39,48 perc stb. Óriás-műlesiklás: 1. Alexis Pinturault (francia) 2:03,10, 2. Loic Meillard (svájci) 2:03,26, 3. Leif Kristian Nestvold-Haugen (norvég) 2:03,34 perc stb. Az összesítésben: 1. Henrik Kristoffersen (norvég) 877, 2. Pinturault 822, 3. Kilde 820 pont stb. Nők, Roza Kutor, szuper-G: 1. Federica Brignone (olasz) 1:25,33, 2. Sofia Goggia (olasz) 1:25,53, 3. Joana Haehlen (svájci) 1:25,67 perc stb. Az összesítettben: 1. Shiffrin 1225, 2. Brignone 955, 3. Petra Vlhová (szlovák) 830 pont stb.

SÍUGRÁS

Kraft élre állt

A Japánban nyert 180 ponttal az osztrák Stefan Kraft átvette a vezetést a síugró-világkupában, a lengyel Kubacki pedig beállt a japán Kobajasi elé. Egy-egy negyedik hellyel jól szerepeltek a szlovén Prevc fivérek, Peter és Domen is.

A következő hétvégén a német Willingenben vetélkednek.

Világkupa, Szapporó, első nap: 1. Jukija Szato (japán) 244,3 (137,5+138,5 m), 2. Stefan Kraft (osztrák) 234,1 (138+125 m), 3. Dawid Kubacki (lengyel) 229,5 (136+126 m) pont stb. Második nap: 1. Kraft 268,5 (139+139 m), 2. Stefan Leyhe (német) 247,4 (125,5+142 m), 3. Rjoju Kobajasi (japán) 239,0 (128,5+132 m) pont stb. Az összesítésben: 1. Kraft 1063, 2. Karl Geiger (német) 1000, 3. Kubacki 924 pont stb.

NFL

Jackson az MVP

Lamar Jacksont, a Baltimore Ravens irányítóját választották meg a legértékesebb játékosnak (MVP) a profi amerikaifutball-ligában (NFL). A 23 éves klasszis mind az 50 szakíró szavazatát megkapta, ilyenre a liga történetében csak egyszer volt példa, a hatszoros bajnok legenda Tom Brady 2010-ben lett így MVP. Jackson 14/2-es mérleggel alapszakasz-győzelemre vezette a Ravenst, 15 mérkőzésen 36 touchdownt passzolt, és 1206 futott yardjával NFL-rekordot döntött a posztján.

A ma hajnali nagydöntő, azaz a Super Bowl előestéjén tartott díjátadón a legjobb támadónak járó elismerést Michael Thomas, a New Orleans Saints elkapója kapta, aki NFL-csúcsot jelentő 149 passzt halászott le. A legjobb védőnek Stephon Gilmore-t, a tavalyi bajnok New England Patriots játékosát látták a szakírók. Az újoncok közül a támadók oldalán Kyler Murray, az Arizona Cardinals irányítója nyert, míg a védőknél Nick Bosa, a Super Bowlra készülő San Francisco 49ers falembere diadalmaskodott. Az év edzője a Baltimore Ravenst irányító John Harbaugh lett.