2024. április 18., csütörtök

Minden házban internet

Az idén már az óvodákba és az iskolákba is elektronikus lesz a beiratkozás
Ana Brnabić: Az idén az egészségügy, az oktatás és a szociális kártyák digitalizálása, valamint az internethez szükséges infrastruktúra kiépítése kerül a központba (Fotó: Beta)

Ana Brnabić: Az idén az egészségügy, az oktatás és a szociális kártyák digitalizálása, valamint az internethez szükséges infrastruktúra kiépítése kerül a központba (Fotó: Beta)

Hozzáférhető a polgárok számára az új e-közigazgatás portál, melyet a mobiltelefonokhoz és a táblagépekhez is alkalmaztak – közölte az országos információs-technológiai és e-közigazgatási iroda. Az internetes honlap a régi, www.euprava.gov.rs címen található meg, a több mint 980.000
eddigi felhasználó problémamentesen használhatja az új rendszert a régi névvel és jelszóval.

Mihailo Jovanović, az iroda igazgatója kiemelte, hogy most már minden elektronikus közigazgatási szolgáltatás elérhető mobiltelefonról és táblagépről is. Az új portálon először nyílik lehetőség arra, hogy a polgárok lássák saját adataikat az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium illetékességébe tartozó 15 különféle nyilvántartásban. A honlap információi és szolgáltatásai 8 területet ölelnek fel: a családi életet, a gyermekintézményeket, az általános, valamint a közép- és felsőfokú oktatást, az elhelyezkedési lehetőségeket, az ingatlanvásárlást és a vállalkozások indítását.

Ana Brnabić kormányfő elégedett az utóbbi három évben elért digitalizációs eredményekkel. A Digitális együttműködés: a kormányok átalakítása elnevezésű belgrádi tanácskozáson tegnap közölte, hogy az idén az egészségügy, az oktatás és a szociális kártyák digitalizálására, valamint az internethez szükséges infrastruktúra kiépítésére összpontosítanak. Az állam évente kétmilliárd eurót fordít az egészségügy korszerűsítésére, de a polgárok még mindig nem érzik kellő mértékben az eredményeket. Folyamatban van a szociális kártyákról szóló törvény kidolgozása, és ennek a szektornak a digitalizálásával eredményesebb lesz a társadalmi segélyezés rendszere.

„Digitális autópályát is építünk, ez a Moravai korridor lesz, és azokban a városokban, melyeket összeköt, tehát Čačakon, Kragujevacon, Trstenikben és más érintett településeken ugyanolyan gyors és jó minőségű internetjük lesz a polgároknak, mint Belgrádban vagy Újvidéken. Ez megkönnyíti a gazdálkodást, és hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok itthon maradjanak. Most még ott tartunk, hogy a lakosság 60 százalékának van internetje, de ebből 30 százaléknak gyenge a világhálós kapcsolata, tehát növelni kell a minőséget. Márciusban pályázat jelenik meg operátorok számára, akik majd 600 településen 90 000 ember otthonába vezetik be a gyors és jó minőségű internetet. A cél az, hogy 3 év múlva Szerbiában mindenkihez eljusson az internet” – mondta a kormányfő. Kitért arra is, hogy 2017. június 1-je óta, amikor az országban megkezdődött a digitalizálási folyamat, sikerült elérni azt, hogy az adatcsere legnagyobb része elektronikus úton zajlik. Az idén már az óvodákba és az iskolákba is elektronikus úton írják be a gyerekeket.

Vincenzo Aquaro, az ENSZ digitalizációs kérdésekben illetékes megbízottja a konferencián egyebek között elmondta: már több mint 140 ország nyújt digitális szolgáltatásokat, az európai államok, főképpen a nyugatiak, kiemelkedő eredményekkel dicsekedhetnek, és Szerbia is „elég jól” halad. Ma a Föld lakosságának a fele van online kapcsolatban, de sajnos a másik 3,5 milliárd embernek még nincs internet-hozzáférése.