2024. március 29., péntek

Mozizás a VM4K-ban

A Vitézy László rendezésében készült A színésznő című filmet vetítették Szabadkán

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ, valamint a Pannon RTV szervezésében csütörtökön filmvetítésre került sor. Ez volt az első ún. mozizós, filmezős est a VM4K-ban. Az egybegyűlteket Csizmár Rita, a VM4K kulturális referense köszöntötte. A hangulatos est folyamán Vitézy László, Balázs Béla-díjas producer, rendező A színésznő című filmje lett bemutatva. A játékfilm cselekménye valós eseményeken alapuló fikció, amely a legendás Bara Margit, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színésznő életét helyezi középpontba. A székely származású díva 1955-ben települt át Magyarországra. Népszerűségét filmszerepeinek köszönheti, hiszen az ötvenes és hatvanas évek idején több sikeres és jelentős alkotásban játszott fontos szerepet. Több nyelven is beszélt, pályafutását pedig az ellene indított lejárató kampány tette tönkre. A gyönyörű és tehetséges színésznő elhagyta a színészi pályát és egy időre Magyarországot is. Bara Margit 2016-ban hunyt el.

Ahogyan azt megtudhattuk, Vitézy László nem dokumentumfilmben gondolkodott. A fekete-fehér alkotásban megismerhettük az Erdélyből áttelepült Anna történetét, akit a kommunista hatalom titkos szolgálata megpróbált együttműködésre bírni. Elsődleges feladata a Magyarországra érkező baráti országok vezetőinek szórakoztatása lett volna. A színésznő nem tudott azonosulni a rászabott feladatkörrel, ezért a felkérést visszautasította. Ezek után nem maradhatott el a megtorlás. Főbb szerepekben Szávai Viktóriát, Adorjáni Bálintot, Tóth Ildikót, Pindroch Csabát, Bán Jánost, Fesztbaum Bélát és Reviczky Gábort láthattuk. A vetítés után az eredeti tervek szerint beszélgetés zajlott volna Vitézy Lászlóval és Pap Ferenc operatőrrel, de ez a rendező betegsége miatt sajnos elmaradt.