2024. április 16., kedd

Joseph Borell két napig Belgrádban tartózkodik

Belgrádba látogatott ma Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője, aki két napos látogatása során elsőként Aleksandar Vučić államfővel tárgyalt. Az azt követő sajtótájékoztatón Borell kiemelte, az Európai Uniónak a jövőben sokkal nagyobb figyelmet kell szentelnie a Szerbia és Koszovó közti viszony rendezésének. Azt is kifejtette, az Unió kulcsfontosságú partnerként tekint Szerbiára, és véleménye szerint az egész térségnek az Európai Unióban a helye.

– Nem mi fogjuk eldönteni hogyan végződik Belgrád és Pristina ügye, ezt mindenképp a két félnek kell megoldania. Amit viszont megtehetünk, hogy sokkal jobban elköteleződünk a kérdés iránt. Vučić elnök úrral arról is beszélgettünk, hogy az EU-nak ki kell jelölnie egy különleges megbízottat, aki majd a tárgyalások további menetére koncentrál – nyilatkozta Josep Borrell.

Aleksandar Vučić szerb államfő úgy ítélte meg, egy őszinte és nyílt tárgyaláson vannak túl. Megköszönte a külügyi főképviselőnek, hogy szándékában áll kijelölni egy küldöttet, aki részt venne a tárgyalásokban és elmondta, maga is érdekelt a dialógus felújításában. Megismételte Borell szavait, miszerint a tartós rendezés nélkül Szerbia nem számíthat az Európai Uniós tagságra.

– Folytatnunk kell a törekvést a kompromisszumos megoldásra – jelentette ki Vučić, majd hozzátette, erre néhány évvel ezelőtt látott is esélyt, ám azóta szinte minden ötlet elesett. Arra is emlékeztetett, hogy Koszovó továbbra sem telljesítette a korábbi brüsszeli megállapodásból, vagyis hogy Koszovóban megalakuljon a Szerb Községek Közössége. Szerbia viszont minden kötelezettségének eleget tett.

– Josep Borrell személyében az egész régió egy szigorú, de igazságos politikust imerhetett meg, én magam megbízom benne – szögezte le a szerb államfő.

Borrell ma Ana Brnabić miniszterelnökkel is találkozik, de kétnapos látogatása során tárgyalni fog a politikai pártok és a civil szervezetek képviselőivel is.