2024. április 20., szombat
SÁROSPATAK

Képzés indul a diaszpórában élő fiataloknak

Új, ötéves képzési program indul a diaszpórában élő fiataloknak a sárospataki református kollégiumban – jelentette be Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa a keddi sajtótájékoztatón Budapesten.

Forrás: MTI

Forrás: MTI

Szilágyi Péter elmondta, a kollégium kezdeményezésére megszólítják a diaszpórában élő közösségek aktív fiatalságát. A felhívás azoknak a magyar származású, gyökerű, állampolgárságú nyolc osztályt elvégzett 14–15 éveseknek szól, akik közösségi tevékenységet is végeznek például hétvégi iskolában, néptánc körben, cserkészetben vagy hitéletben. Hozzátette: a sárospataki program célja, hogy a résztvevők közép vagy emelt szintű, esetleg nemzetközi érettségi, majd magyar diploma megszerzése után visszatérjenek saját közösségeikbe és ott erősítsék a magyarságot.

Nagy-Baló Csaba, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: az intézmény az idén a 489. tanévét kezdi, feladata az elmúlt fél évezredben a hagyomány és innováció összhangja, a világszínvonalú képzés és a keresztény nemzeti kulturális örökség továbbvitele volt.

Búzásné Nagy Gabriella igazgatóhelyettes azt mondta, hogy a programban résztvevők az első évben magyar anyanyelvből illetve a szaktárgyakból kapnak szükség szerint felzárkóztató képzést, a következő négy évben pedig angol–magyar két vagy többnyelvű oktatásban készülhetnek az érettségire, továbbtanulásra.

A jelentkezési határidő március 15, összesen 34 főt vesznek fel a programba, a bentlakásos diákotthon kötelező. A képzés azoknak ingyenes, akik legkésőbb június 30-ig, a beiratkozás napjáig igazolni tudják magyar állampolgárságukat vagy az annak megszerzésére benyújtott kérelmüket.