2024. április 20., szombat
VMSZ-KÖZLEMÉNY

„A ludasi lakosok sorsa a legfontosabb”

„Nagy felháborodást váltottak ki a ludasi polgárok körében a Szerbiai Olajgazdaság védett övezetben – mégpedig a Zvonko Bogdan Borgazdaság és a ludasi templom közötti szakaszon – történő fúrási kísérletekre tett intézkedései, annál is inkább, mivel folyamatban van a Ludasi-tó környékének rendezése, ezért bárminemű szennyezés veszélybe sodorná a Palics–Ludas Közvállalat biodiverzitásra és a tavak állapotának javítására tett eddigi erőfeszítéseit” – olvasható a Vajdasági Magyar Szövetség Szabadka Városi Elnöksége keddi közleményében.

(Gergely Árpád archív felvétele)

(Gergely Árpád archív felvétele)

„A ludasiakat az anyagi haszonnál jobban érdekli az, hogy mit hagynak örökségül a jövő nemzedéknek.

A Vajdasági Magyar Szövetség városi, tartományi és köztársasági tisztségviselői már intézkedéseket tettek annak érdekében, hogy a Tartományi energetikai, építésügyi és közlekedési titkárság vizsgálja felül és vonja vissza a Szerbiai Olajgazdaságnak január 21-én kiadott kiaknázásra vonatkozó határozatát, mindezt azért, mert a VMSZ számára a ludasi lakosok sorsa és élhető környezete a legfontosabb” – áll a közleményben.