2024. április 16., kedd

Megrohamozták a horgos–röszkei határátkelőt

A kerítést ledöntve csaknem hatvan illegális bevándorló próbált áttörni

Illegális bevándorlók nagyobb csoportja – mintegy hatvan-hetven embert – próbált átjutni két hullámban kedd hajnalban a horgos–röszkei közúti határátkelőn. Emiatt az egyébként reggel 7 órakor nyitó Röszke 2 átkelő az egész nap folyamán zárva tartott.

A rendőrség által közzétett kamerafelvétel szerint a láthatóan szervezett, de sikertelen próbálkozás 5 óra 20 perckor történt. Miután a szerb oldalon ledöntötték az egyik kerítésoszlopot és lenyomták a drótot, megpróbáltak gyorsan átfutni a magyar oldalra, ahol az a vaskapu, amely csaknem öt évvel ezelőtt megállította az erőszakosan rohamozó legalább tízszer ennyi migránst, ezúttal nem volt a helyén. A rendőrök a tegnapi első betörési kísérletet sikeresen megakadályozták, egy főt elfogtak. Tíz perc múlva ismét próbálkoztak. A következő kísérletnél egy csaknem hatvan-hetven fős csoport kísérelt meg bejutni, a határátkelő épületének védelmét ellátó, három biztonsági őr egyike felszólítás után három figyelmeztető lövést adott le a levegőbe, ekkor a csoport megtorpant, nagy része visszafutott Szerbiába, közben a rendőrök is a helyszínre érkeztek. Néhányuknak azonban sikerült átjutni, közülük négyet sikerült elkapni, a többiek után pedig azonnal kutatás indult. A délelőtt folyamán a közutakon a rendőrök több lépcsőben ellenőrző pontokat állítottak fel, amelyeknél átkutattak minden Szerbia irányából érkező autót.

A szerbiai határőrség délután azt közölte, hogy elfogott 37 migránst, akik annak a körülbelül 60 fős csoportnak a tagjai voltak, amely kedd hajnalban erőszakosan kísérelt meg bejutni Magyarországra. Az elfogottakat átadták a magyarkanizsai rendőrségnek.

Magyar oldalon még kedden megkezdték a határkerítés megerősítését.

„Működött a határvédelmi rendszer kedd hajnalban”– értékelt Pintér Sándor belügyminiszter Budapesten, miután Orbán Viktor miniszterelnök részvételével ülésezett a migrációs munkacsoport.

Pintér Sándor közölte, már múlt héten tartott határszemlekor voltak arról információik – amelyek még ma is élnek –, hogy illegális bevándorlók több helyen megkísérlik a törvénytelen behatolást Magyarországra. A hajnali áttörési kísérlet ezt alátámasztotta, a rendőrség azonban erre felkészült, és bebizonyosodott: senki nem tud Magyarország területére észrevétlenül átjutni – mondta a belügyminiszter.

Elmondta, bízik a rendőrökben, akik bizonyították a felkészültségüket. Erre lehet alapozni Magyarország biztonságát – fogalmazott.

Papp Károly rendőr altábornagy, aki ismertette a biztonsági kamera által is „megörökített” áttörési kísérletet, elmondta, néhány migráns magyar területen maradt, ezért a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság lezárta a terület, a lezárás még tart. Hozzátette: a rendőrök négy embert elfogtak, bűnügyi őrizetbe vették őket, ellenük nyomozás indul. Beszámolt arról is, hogy az éjszaka Csongrád és Bács-Kiskun megyében, hat helyszínen, 71 ember kísérelt meg illegálisan bejutni Magyarországra.

Papp Károly közölte, utasította a büntetés-végrehajtás országos parancsnokát, hogy a rendőrséggel együttműködve kezdjék meg a teljes magyar–szerb határszakaszon a biztonsági határzár ellenőrzését és ahol szükséges a megerősítését. Először a röszkei határátkelőnél javítják ki a kerítést – tette hozzá. Elmondta, felkérte az országos rendőrfőkapitányt, ellenőriztesse, hogy a határ magyar oldalán nem várták-e embercsempészek az áttörni akaró migránsokat.

Rendőrszakmailag úgy ítélte meg, hogy a határőrizeti rendszer megfelelően helyt állt – közölte.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt hangsúlyozta, hogy a szerb–magyar államhatár komoly nyomás alatt áll, januárban eddig 3400-an kíséreltek meg Magyarországra bejutni.

A hajnalban történt eseményt kirívó, erőszakos, csoportos áttörési kísérletnek minősítette, amelyet elmondása szerint fiatal férfiak hajtottak végre, látható szervezettséggel, erőszakos fellépéssel egy emblematikus helyszínen. Emlékeztetett arra, hogy 2015-ben ugyanitt történt egy hasonló erőszakos áttörési kísérlet.

Szerinte a rendőröket jól vezették, gyorsan reagáltak, a három biztonsági őr pedig személyes helytállással teljesítette szolgálati kötelezettségét.

Közölte, az átkelő mellett megkezdték a határ védelmének megerősítését, a drótakadály helyett azon a szakaszon is kerítést építenek, ahol erre korábban egy távközlési kábel miatt nem volt lehetőség.

Kérdésekre válaszolva Pintér Sándor elmondta, hogy a határátkelőhelynél nem a határvédelmi rendszer kerítése van, itt ugyanis biztosítani kell napközben az átkelést. Ez egy teljesen más rendszerű kerítés, amely azonban zárva volt – magyarázta. Ha veszély van és ezt előre látják, akkor a most félreállítva lévő erős vaskapukat használják – tette hozzá.

A belügyminiszter szerint egy ilyen meglepetésszerű támadásnál a vaskapuk használatára nem volt lehetőség.

Migránsok Horgoson (Fotó: MTI)

Migránsok Horgoson (Fotó: MTI)

Szólt arról is, hogy az elfogottak kihallgatása jelenleg is folyik; azok, akik be akartak jönni nem uniós állampolgárok és nem is szerbek voltak, a határátlépésre vonatkozó szabályokat megszegték. Arra a kérdésre, hogy a szerb kollégáktól kaptak-e jelzést a csoportról, a belügyminiszter közölte, az értékelés és elemzés után tudnak erre válaszolni, illetve a szerbek hozzájárulása esetén.

Egy másik kérdésre beszélt arról, hogy a biztonsági őrök objektumvédelmet látnak el a határon, mögöttük helyezkedik el a határőrizet, amely riasztás után megfelelő módon intézkedett is. Elmondta, két percen belül mindenkit visszafordítottak, akit nem sikerült, azokat elfogták. A határtól 60–80 méterre jutottak az emberek, ennél többet elég nehéz tenni egy 400 kilométeres schengeni külső határon – hangsúlyozta a belügyminiszter.

Pintér Sándor szerint ekkora tömeggel szemben megfelelő a határőrizeti rendszer.

„Ha előre lehet tudni, hogy nagy tömeg jön, akkor mi is nagy létszámmal leszünk” – jelentette ki a miniszter.

Nyitókép: A ledöntött kerítés a szerb oldalon (Fotó: MTI)