2024. március 28., csütörtök

A sikerek után az újvidéki brandek bevonása

A Matica srpska Képtár idei első rendezvénye Ljubljanában lesz

A Matica srpska Képtár évi sajtóértekezletére nem a Galéria tér.1. alatti épületében, hanem az újvidéki Halpiacon, a Köztársaság tér 18. alatti Špajz nevű vendéglőben került sor. Dr. Tijana Palkovljević Bugarski, az intézmény vezetője és munkatársai a vendéglátóknak köszönhetően pénteken házi, hagyományos vajdasági reggeli mellett számolhattak be a média képviselőinek a tavalyi sikereikről, és beharangozták az idei első rendezvényüket.

– Minden évben a Matica srpska Képtár bővíti munkatársainak, barátainak számát, arra törekedve, hogy a munkájába bevonja a felismerhető újvidéki brandeket. Teszi ezt azért, hogy rámutasson a múzeum és a kreatív üzemek, azaz a művelődési intézmények és a gazdasági szektor közötti együttműködés értékességére. Az év eleji barátkozás színhelyéül a Salaš 137-nek a Halpiacon működő Špajz nevű vendéglőjét választottuk, mivel reméljük, hogy összeköt bennünket a nemzeti művészet és kultúra, a hazai konyhaművészeti hagyományok, azaz a hagyományok és a múlt korszerű, modern újra fogalmazása. Az együttműködésünk év végi projektum keretében is konkrétan meg fog valósulni, hiszen 2021-ben Újvidék Európa kulturális fővárosa lesz – mondta dr. Tijana Palkovljević Bugarski.

Dr. Snežana Mišić programfelelős igazgatónő a tavalyi sikeres programokról beszélt, a fontos, nagy nemzeti projektumokról, amelyekkel színvonalas szakmai sikereket értek el.

– Nemzeti képtárként az intézményünk, amely őrzi a szerb képzőművészeti alkotások újabb kori gazdag és fontos részét, folytattuk a szerb kultúra sajátosságainak a bemutatását mind hazai, mind a külföldi kiállítások megvalósításával, számos tudományos és népszerű publikációk megjelentetésével. Különféle edukatív programot szerveztünk a különböző korosztály számára.

Abból a célból, hogy megtartsuk a legkiemelkedőbb múzeumi intézmény rangját, bővítettük kapcsolatainkat a hazai és külföldi művelődési, oktatási és tudományos intézményekkel, és folyamatosan tovább képeztük magunkat a művészettörténet, a múzeumi edukáció, konzerválás és restauráció területén hazai és külföldi találkozókon és értekezleteken. A hazai, a régió és az európai művészeti központokban a szerb kulturális hagyaték népszerűsítésén fáradoztunk, ugyanakkor a mi intézményünkben bemutattuk az európai művészi alkotásokat – mondta Mišić. Kiemelte a fővárosi Nemzeti Múzeummal karöltve szervezett Đura Jakšić a mítosz és a valóság között c. sikeres tárlatot és annak kétnyelvű katalógusát és monográfiáját, továbbá a Teodor Kračun legjelentősebb szerb barokk festőnek szentelt kiállítást, amelyet dr. Miroslav Timotijević egyetemi tanár, a Galéria több évtizedes munkatársának monografikus publikációja gazdagított. Az igazgatónő hangsúlyozta, hogy az intézmény tárlataival, művészi alkotásaival, szakmai előadásaival, részvételével a nemzetközi értekezleteken folyamatosan tevékenykedett itthon, a régióban és Európa-szerte. A galériatárlatokat bemutatták Párizsban, Budapesten, Banja Lukán, Pécsett, Temesváron és Raškában... Az edukatív és konzerváló projektumaikról beszámoltak a budapesti, párizsi, firenzei, milánói, ohridi, belgrádi, szentpétervári és más szakmai összejöveteleken.

A Matica srpska Képtárának idei első programja, A szerb modernizmus 1880–1950 című tárlat Ljubljanában, a Prešern utca 24. alatti Szlovénia Nemzeti Galériájában valósul meg. Szerdán a szlovén fővárosban bemutatják dr. Tijana Palkovljević Bugarski és dr. Andrej Smrekar közös tárlatát, amelynek szakmunkatársai Jelena Ognjanović, Nikola Ivanović és Stanislava Jovanović Mindić. A kiállítást Szlovénia és Szerbia művelődési miniszterei Zoran Poznič és Vladan Vukosavljević nyitják meg 19 órakor. A kiállított művészi alkotásokat május 3-áig tekinthetik meg az érdeklődők.