2023. február 1., szerda

Akik őrzik a tüzet

Meghitt hangulatban telt Zentán a magyar kultúra napjának központi ünnepsége

Pirityiné Szabó Judit (Gergely Árpád felvétele)

Pirityiné Szabó Judit (Gergely Árpád felvétele)

Pénteken este a zentai Művelődési Ház színháztermében igazi ünnepi hangulatban telt a magyar kultúra napjának vajdasági központi rendezvénye, a megjelentek, a díjazottak és a közönség egyaránt egy nagy család tagjaiként élhették át a meghitt pillanatokat.

Az est szónoka Pirityiné Szabó Judit, a Magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője és Sutus Áron, a VMMSZ elnöke volt.

– Együtt fohászkodunk ezekben a napokban nemzeti imánk, a magyar himnusz születésnapja idején, a magyar nemzet határok feletti összetartozásának mélységes bizonyítékaként. A Himnusz szavaival mondjuk ki, hogy ehhez az évezredesnél is mélyebb gyökerű nemzethez tartozunk, és ebben a közösségben vagyunk egymás testvérei. Mindennek szép szimbóluma az is, hogy évről évre itt, Zentán az egész Kárpát-medence magyarsága együtt ünnepli a magyar kultúra közösségeket megtartó és összekötő erejét. A Himnusz biztat, erősít, hűségre tanít és cselekvő hazafiságra buzdít. Kölcsey verse ugyan a magyar történelem sötét időszakait idézi fel, de a maga reménykedésével már egy új és bizakodóbb korszak eljövetelét ígéri – kezdte ünnepi beszédét Pirityiné Szabó Judit, majd részletesen kitért annak a korszaknak jellemzésére, mikor ez a költemény született, hangsúlyozva, hogy ekkor kezdett megszületni az igazi magyar nemzeti identitás, ezért is tekinthető Kölcsey műve bizakodó fohásznak. Az pedig, hogy itt és most megünnepelhetjük a magyar kultúra napját, bizonyítja, hogy eme bizakodásnak van is alapja, hiszen kapcsolataink szorosabbá fűzésével, egymást segítve a jövőbe vetett reményen alapuló tevékenység ismét felemeli nemzetünket. Ha a magyarság ezen az úton halad, nemzetünk tovább erősödik, ezzel együtt pedig az élhető szülőföld is felvirágozhat. Bizakodását fejezte ki aziránt, hogy egyre növekedni fog azok száma, akik tudatosan választják az ősök örökségét és annak méltó továbbadását, és akik e stabil értékrend mentén a jövő felé forduló bizalommal szervezik életüket, családjaik és tágabb környezetük kapcsolatait szülőföldjükön. Hiszen minden időkben ezek az egyéni vállalások és helytállások büszkesége tartotta meg a magyarságot. Mindazok előtt fejet kell hajtanunk, akik maradandót alkotnak annak érdekében, hogy a magyarság közösségeinek összetartó ereje megmaradjon, akik őrzik a tüzet, felmutatják a múlt értékeit és építik a jövőt.

Sutus Áron (Gergely Árpád felvétele)

Sutus Áron (Gergely Árpád felvétele)

– „Az én gyökereim az folyóvíz mellett megszaporodnak, és az harmat az én ágamon nyugszik meg”, üzeni örökkön örökké Jób könyve 29. fejezetének 19. verse. Nem egyszerű megszólalni, most, 2020-ban, a fájdalmas trianoni békediktátumok 100 éves évfordulóján, pontosabban nem tud pontos lenni a megszólalás. Ekként töredék talán, de mégis, töredelmes fohász. Hiszen annyi, de annyi a történés, az építkezés, s annyi, de annyi a véráldozat, a mártír. S mégis, mennyi, de mennyi a gyökér, és mennyi, de mennyi az éjjelben velünk virrasztó harmat – kezdte költői gondolatait Sutus Áron, majd így folytatta: – Micsoda szívvel, a lélek és azon túl az emlékezet micsoda erejével nyilvánítjuk ki azt, hogy a szülőföldhöz kötő gyökerek eltéphetetlenek, megerősíthetők. S mindebben mennyi, de mennyi gondolat, akarás, jobbító szándék, mennyi, a jövőformálásban bízó mindennapi cselekedet, megannyi hitforrás, nemzetszolgálat, nemzeti helytállás, nemzetépítő tett. A Teremtő segítségével ma is ezt mondhatjuk ki. Ma is ekként kell szólnunk. Ma is a hit, a remény, a kemény munka, a közösségszolgálat által és okán a számadásé a szó. Emlékezetnek fái, minket megtartó életek fái, bennünket életre hívó közösségünk fái, ez történelmünk, ez közösségtörténetünk, ez oltalmazó létünk. Itthon vagyok, magyar vagyok. Ennek kimondása teljesség. Gyökerem tehát a víznek nyitva áll, fohászom harmatos ágakon nyugszik el. Itthon vagyok, magyarként, közös hazában, az át mégsem rajzolható, oltalmazó tájban. Jóságos Teremtőnk, emeld magadhoz néped, hiszen láthattad alázatát, hogy az elmúlt száz év reá mért kínjai és megpróbáltatásai után is hűséggel, Téged dicsérve, Benned a hitét el nem veszítve, testvért el nem árulva jövőjére és megmaradására váltotta szeretetét a gyökerek, a föld, a szülőhaza, az együvétartozás reményteljes álomlátásában, cselekvő mindennapjai által. Teremtő Gondviselőnk, köszönjük, hogy ma ide és egybehívtál minket zengeni legszentebb és nemzeti imáinkat, s köszönteni alázatos szolgáidat, a Kárpát-haza építőit, a közösségi életünket fáradhatatlanul és a legnagyobb alázattal szervezőket és szolgálókat. 2020-at ma így, együtt mindnyájan a szülőföldet szolgálattal szerető tagjaival köszönjük és köszöntjük, és köszönjük, köszöntjük mindazokat, akik elhivatottsággal, mély és tántoríthatatlan hittel voltak és vannak abban, hogy van és lesz még mindig keresni és kutatni való, s hogy a szülőföld marasztaló és egyben megtartó. Isten gondoskodó jósága legyen továbbra is magyar nemzetünkkel!