2024. április 18., csütörtök

Vonattal Pristináig?

A tárgyalások megkezdődtek, de az eredményre még várni kell – Bő két évtizede közlekedett legutóbb szerelvény ezeken a síneken

Richard Grenellnek, az Egyesült Államok elnökének Belgrád és Pristina közötti párbeszéddel foglalkozó különmegbízottja és Aleksandar Vučić szerb államfő megállapodása alapján ma Berlinben a szerbiai és a koszovói főváros közötti vasúti utas- és teherszállítási közlekedés visszaállításáról tárgyaltak. A megbeszélés több mint három órán át tartott, a szerb tárgyalócsoportot Marko Đurić, a kormány Koszovó-ügyi irodájának elnöke vezette, tagjai voltak még az illetékes minisztériumoknak a képviselői és vasúti közlekedésben jártas szakemberek is. A pristinai tárgyalócsoportot Xhemë Veseli, a koszovói adminisztráció közlekedési kérdésekkel foglalkozó megbízottja irányította, és jelent volt Ramë Qupeva infrastrukturális kérdésekkel foglalkozó pristinai kormányképviselő is. A találkozó kapcsán kiderült, azon valóban csak erről a kérdésről, kereskedelmi témákról volt szó, Belgrád ragaszkodott ahhoz az álláspontjához, hogy a politikai párbeszédet csak abban az esetben lesz hajlandó folytatni, ha Pristina eltörli a tavaly a szerbiai és bosznia-hercegovinai árura kirótt százszázalékos vámilletéket. Vučić már a Grenellel folytatott megbeszélésén is rámutatott arra, hogy Szerbia ugyan részt vett a vasúti közlekedés visszaállításáról szóló tegnapi megbeszélésen, a forgalom újraindításának azonban nem sok haszna lesz, ha érvényben maradnak a pristinai illetékek, s egyáltalán nem lesz azok miatt áru a tehervagonokban. A vasúti közlekedés Szerbia déli és Koszovó középső része között több mint két évtizede szünetel.

A találkozó után Marko Đurić azt mondta, a konkrét eredményekre még várni kell, de számít rájuk. A cél az emberek és az áru mozgásának a megkönnyítése, ami mind a gazdaságnak, mind a polgároknak az érdekeit szolgálja a jövőben. További részleteket a találkozóról nem kívánt közölni.

A berlini megbeszélés jó alkalomnak bizonyult arra, hogy az aktuális politikai kérdéseket illetően Josep Borell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és Heiko Maas német külügyminiszter is egyeztessen. Borell kifejtette, az EU a maga részéről mindent megtesz annak érdekében, hogy megkönnyítse a párbeszédet Belgrád és Pristina között. Tájékoztatta a német diplomácia vezetőjét arról is, hogy a hét végén mindkét várost felkeresi. Úgy fogalmazott, hogy a Nyugat-Balkán kapcsán mindkettejüknek azonos az elképzelése, egy fontos régióról van szó az EU közvetlen szomszédságában, ahol garantálni kell a biztonságot és a stabilitást. Németország támogatását is kérte egy ilyen célú európai politika kialakításához.

A berlini egyeztetés kapcsán Pal Lekaj leköszönő koszovói infrastruktúraügyi miniszter kijelentette, minden megállapodásnak összhangban kell állnia a koszovói törvényekkel és alkotmánnyal. Hozzáfűzte, amennyiben ezt tiszteletben tartják, a pristinai adminisztráció kész hozzájárulni a „jószomszédi” kapcsolatok fejlesztéséhez.

A megbeszélés technikai jellegű részét még folytatni kell a napokban, de előrehaladást értek el Berlinben a vasúti közlekedés újjáélesztése terén – fejtette ki Veseli. Ramush Haradinaj leköszönő kormányfő azt hangsúlyozta az egyeztetés kapcsán, hogy nem a dialógus folytatását jelenti, most a vasúti, később a légi közlekedés lesz a téma, de ez még nem a párbeszéd része.