2024. április 20., szombat

A megvalósított borzalom

Tízezerre becsülik a belgrádi Staro sajmište halál- és munkatábor halálos áldozatainak számát

Az auschwitzi halál- és munkatábor felszabadításának hetvenötödik évfordulójára emlékeztek ma a holokauszt nemzetközi emléknap alkalmából, nemcsak Európában és a világ más térségeiben, hanem Szerbiában is. A központi megemlékezést Belgrádban, a Staro sajmištén tartották meg. Itt 1941 októbere és 1944 júliusa között halál- és munkatábor működött. A történelmi feljegyzések szerint ezen a helyen 1941 decembere és 1942 májusa között elsősorban zsidó hitvallású nőket és gyerekeket öltek meg,  később pedig romákat, kommunistákat és másokat, akikre az akkori rezsim ellenségként tekintett. A feljegyzések értelmében a megszálló németek egyebek mellett ezen a helyen tökéletesítették egyik különleges, emberölésre kidolgozott eszközüket, az úgynevezett dušegupkát (Gaswagen). Ez olyan tehergépkocsi volt, amelynek kipufogógázát a rakodótérbe irányították, ahová előtte bezárták a kivégzendő embereket. Az áldozatok számáról eltérő adatok állnak rendelkezésünkre, egyes becslések szerint az 1941 tele és 1942 tavasza között 8 ezer zsidót és 500 partizánt öltek meg ezzel a módszerrel, a Sajmište összes halálos áldozatainak a számát 10 ezerre, a bezártak számát pedig 40 ezerre becsülik. Az említett, erre a célra átalakított tehergépkocsikat Lengyelországban, Lettországban, Fehéroroszországban és Horvátországban is alkalmazták a németek.

Ana Brnabić miniszterelnököt az auschwitzi emlékközpontban megtartott központi megemlékezésre Borbala Igumanović, a haláltábor 98 éves túlélője is elkísérte(Fotó:Beta)

Ana Brnabić miniszterelnököt az auschwitzi emlékközpontban megtartott központi megemlékezésre Borbala Igumanović, a haláltábor 98 éves túlélője is elkísérte(Fotó:Beta)

A náci rezsim a zsidók elleni gaztettei a haláltáborokban, vagy az NDH a szerbek és más nemzetiségű polgárok ellen elkövetett gaztettei Jasenovacon, illetve a többi vesztőhelyen az eredendő gonoszat jelképezik – emelte ki a Szerbiai Rádió és Televízió tudósítása szerint a szerbiai központi megemlékezésen Zoran Đorđević munkaügyi, foglalkoztatási és szociálpolitikai miniszter, megjegyezvén, hogy a történtekre a katolikus, a pravoszláv és a zsidó hitvallás közötti ellentétek kulminációjaként is tekinthetünk. A megemlékezésen az áldozatok hozzátartozói, továbbá a köztársasági parlament, Belgrád városa, a Belgrádi Zsidó Hitközség, a Zsidó Közösség, a SUBNOR, valamint az USA, Oroszország, Németország, Nagy-Britannia és az EU, illetve az EBESZ külképviseleteinek a tisztségviselői vettek részt.

Ana Brnabić miniszterelnök Lengyelországban az auschwitzi emlékközpontban megtartott központi megemlékezésen vett részt. A szerb kormányfőt egyebek mellett Borbala Igumanović, az auschwitzi haláltábor napjainkban 98 éves túlélője kísérte el. Az MTI korábbi hírösszeállítása szerint az idei megemlékezés mottója az auschwitz–birkenaui Sonderkommandó lázadásában meggyilkolt lengyelországi zsidó, Zalman Gradowski naplójából származik: „Borzalmas sejtelem száll meg, mert tudjuk”.