A Tüskevár kapitánya

Csík Mónika

2020. január 28., 16:23

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Gyerekkorom óta gyűjtöm a könyveket. Könyvtáram első darabjai ajándékba kapott mesekönyvek voltak, majd iskolai jutalomkönyvekkel bővült a sor a polcomon, illetve különböző versenyek, leginkább irodalmi pályázatok révén szaporodtak a kiadványok, mígnem a zsebpénzemet félretéve már jómagam vásároltam meg a kiszemelt köteteket. Ügyeltem rá, hogy olvasás közben ne okozzak kárt bennük, inkább könyvjelzőt használtam, hogy ne kelljen behajtani a lapfület, és ha történetesen megsérült a borító, megragasztottam, nehogy tovább szakadjon. Persze a leggyakrabban forgatott példányokon előbb-utóbb mégiscsak meglátszott a használat – megkoptak az illusztrációk, megroggyant a gerinc, s a kötött-fűzött lapok is salátásodni kezdtek, mit sem ért ekkor már a hevenyészett ragasztás.

Legviharvertebb állapotba a legnagyobb kedvenceim kerültek, amelyeket évente többször is kiolvastam. Az egyik ilyen Karl May Winnetou című indiánregénye, aztán Mark Twain Tom Sawyer, valamint Huckleberry Finn kalandjai című ifjúsági regényei, a magyar szerzők közül pedig elsősorban Fekete István ifjúsági könyvei, de mind közül az abszolút kedvenc, a Tüskevár. Ma sem tudom pontosan meghatározni, hogy mi fogott meg leginkább ebben a történetben, viszont az olvasására emlékszem, hogy mindig egy kényelmes zugot kerestem, ahová be lehet kuckózni, és hagyni, hogy magába szippantson a regénybéli világ. Az alaptörténet is érdekelt, persze, hiszen két városi kamasz, Ladó Gyula Lajos „Tutajos” és barátja, Pondoray Béla „Bütyök” egy nyarát meséli el, melynek során a fiúk a vakációjukat töltik a Kis-Balaton környéki nádasban, Matula bácsi, az öreg pákász felügyelete alatt, de az érdekes cselekményen felül is „tud valamit” ez a könyv, valamit, amivel közvetlenül szólítja meg az olvasóját. Ami miatt sokadszorra is el kell olvasni, ami miatt nem lehet letenni. Talán a különleges atmoszféra lehet a titok, amit Fekete István létrehoz a regény lapjain, a valósághű, mégis izgalmakkal, kalandokkal teli környezet, a maga egyszerűségében szép és varázslatos kisvilág. A tüskével, gizgazzal benőtt romok, a végtelen nádtenger, a titokzatos berek, a lápi állatvilág sokszínűsége – igen, talán tényleg ez lehet a mű legfőbb erénye, az ember és természet viszonyának hű ábrázolása. A természeté, ami körülvesz bennünket, aminek ki kell tanulnunk a titkait, elsajátítani a benne való boldogulás mikéntjét, és ha tisztelettel viszonyulunk hozzá, felfedi előttünk a kincseit. Fekete Istvántól, illetve a hőseitől tanultam meg, hogy a kalandhoz nem szükségesek távoli prérik, vadul hömpölygő Mississippi és indiánosdi, hiszen a környezetünk is lehet izgalmas, felfedezésre váró titkok helye, csak nyitott szemmel kell járni benne, és egy kis fantázia sem árt. Jómagam a Körös mellett nőttem fel, naphosszat bóklásztunk csapatosan a nádasban, a térdig érő vízben gázolva, és játszottuk, hogy felfedezzük a saját „tüskevárunkat”, aminek mi lehetünk a kapitányai, ahogyan a regénybéli tüskeváré lehetett maga a szerző, azáltal, hogy ő „teremtette meg”, s tette történetének helyszínévé.

Fekete István persze nemcsak a Tüskevárban hozta a természetet olvasóközelbe, hanem egyéb ifjúsági könyveiben is, a Bogáncstól a Vukig igencsak széles a paletta, és mindből az állatok és növények iránti tisztelet, szeretet sugárzik, és hangsúlyt kap bennük az embernek a környezete iránti felelőssége. Ha a szerző még ma is élne, alighanem a „zöld mozgalom” élharcosának tartanák, hiszen könyvei úgy szórakoztatnak, hogy közben környezettudatosságra is nevelnek. Sok Fekete István kellene ennek a világnak, hiszen úgy tűnik, hogy az író számtalan nyelvre lefordított művei sajnos nem jutottak el annyi olvasóhoz, hogy a tömegek világszemléletét megváltoztathassák. Szerencsére nekünk, magyaroknak, volt egy „tüskevári Pista bácsink”, aki lexikonok tanúsága szerint Jókai mellett minden idők legolvasottabb magyar írója. Három nappal ezelőtt múlt 120 éve, hogy megszületett Fekete István, és nyáron lesz fél évszázada az elhunytának. Legbölcsebb és talán a legméltóbb, ha akképpen emlékezünk rá, hogy fellapozzuk a munkáit. Gazdag életművének hála lehet miből válogatni.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége