2024. április 16., kedd

Művelődési napok Tordán

Az idén 19. alkalommal tartják meg a tordai művelődési napokat, a két hónapig tartó színes, szórakoztató, ismeretterjesztő rendezvénysorozat. A helyi közösség és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület közös szervezésében nagykorúságot megért és Bánát, valamint Vajdaság-szerte közismert rendezvénysorozat ezúttal is gazdag és tartalmas programokat kínál az ide látogatók számára. A rendezvényt a szervezők ez alkalommal is a magyar kultúra éltetésének, valamint a tordai színjátszás százéves jubileumának szentelik. Lesznek szakelőadások a gazdák számára, valamint kiállítások, gyermekműsorok, könyvbemutatók, bálok és színelőadások is szerepelnek a programban.

Az ünnepi műsort 2020. február 1-jén ( szombat) tartják 19 órakor a helyi Művelődési Otthon színháztermében. Ezt megelőzően 18.30-kor az előcsarnokban kerül sor A tordai színjátszás száz éve elnevezésű képkiállításra, amelyet Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója nyit meg.

A 19 órakor kezdődő ünnepi műsor előtt köszöntőt mond Dobai János, a helyi közösség elnöke. A rendezvényt mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke nyitja meg.

A művelődési műsorban fellépnek a helyi Petőfi Sándor ME táncosai, citerazenekara, a törökbecsei Jókai Mór ME táncosai, az újvidéki Európa Kollégium néptánccsoportja, az erdélyi Mezőbergenye település Kincsásók néptánccsoportja. Valamennyi fellépőt a Fokos zenekar kísér.