2022. január 27., csütörtök

Đoković–Raonić a negyeddöntőben

Novak Đoković (Fotó: Beta)
Novak Đoković (Fotó: Beta)

Novak Đoković nem játszott olyan jól, mint az előző két meccsén, de a tegnapi teljesítmény is bőven elegendő volt az argentin Diego Schwartzman feletti győzelemhez. Novak négyszer nyerte el a fürge argentin kezdőütését, a sajátját pedig csak egyszer adta le, azaz mindhárom játszmában egy break többlettel harcolta ki a kényelmes továbbjutást. Đoković következő ellenfele a montenegrói születésű kanadai Miloš Raonić lesz.

Fucsovics Márton alaposan ráijesztett Roger Federerre, amikor az első játszmában breakelve vezetéshez jutott. Onnan azonban már a svájci akarata érvényesült, bár lehetett volna másként is, ha a magyar elütése a második játszmában, 1:3-as állásnál a breaklabdán pontosabb. Meglepetés történt a FogniniSandgren meccsen, hisz a ranglistán 100. amerikai legyőzte az olaszt, és Federerrel mérkőzhet az elődöntőért.

A felső ágon továbbra is versenyben maradt a kiemelés szerinti négy legjobb, és ma a nyolcaddöntőben egyiknek sem lesz könnyű dolga, hisz Rafael Nadal az ausztrál Nick Kyrgiosszal (4:3 a mérleg), Dominic Thiem Gaël Monfilsszal, Danyiil Medvegyev Stan Wawrinkával, Alexander Zverev pedig az idén még veretlen Andrej Rubljovval találkozik.

Ons Jabeur eddig sorra szállította a meglepetéseket (Fotó: Beta/AP)
Ons Jabeur eddig sorra szállította a meglepetéseket (Fotó: Beta/AP)

A nőknél kiesett Karolína Plíšková, Elina Szvitolina, Belinda Bencic és a 15 éves Cori Gauff, a torna óriási meglepetése pedig a tunéziai Ons Jabeur, aki már négy magasabban rangsorolt ellenfelet vert, és az elődöntőért az amerikai Sofia Keninnel játszik. A negyeddöntő másik ismert párját Asleigh Barty és Petra Kvitová alkotják.

MELBOURNE. – Az Australian Open 3. fordulójában: Nadal–Carreno 6:1, 6:2, 6:4, Kyrgios–Hacsanov 6:2, 7:6, 6:7, 6:7, 7:6, Monfils–Gulbis 7:6, 6:4, 6:3, Thiem–Fritz 6:2, 6:4, 6:7, 6:4, Medvegyev–Popyrin 6:4, 6:3, 6:2, Wawrinka–Isner 6:4, 4:1 – feladás, Rubljov–Goffin 2:6, 7:6, 6:4, 7:6, A. Zverev–Verdasco 6:2, 6:2, 6:4. Nyolcaddöntő: Đoković–Schwartzman 6:3, 6:4, 6:4, Raonić–Čilić 6:4, 6:3, 7:5, Federer–Fucsovics 4:6, 6:1, 6:2, 6:2, Sandgren–Fognini 7:6, 7:5, 6:7, 6:4. Nők, 3. forduló: Kontaveit–Bencic 6:0, 6:1, Świątek–Vekić 7:5, 6:3, Mertens–Bellis 6:1, 6:7, 6:0, Halep–Putinceva 6:1, 6:4, Muguruza–Szvitolina 6:1, 6:2, Bertens–Dijasz 6:2, 7:6, Kerber–Giorgi 6:2, 6:7, 6:3, Pavljucsenkova–Ka. Plíšková 7:6, 7:6. Nyolcaddöntő: Barty–Riske 6:3, 1:6, 6:4, Kvitová–Szakari 6:7, 6:3, 6:2, Kenin–Gauff 6:7, 6:3, 6:0, Jabeur–Cs. Vang 7:6, 6:1.