2024. március 28., csütörtök
FOCIAJÁNLÓ

Római derbi és FA-kupa a hétvégén

Január utolsó futballhétvégéjén a római derbi emelkedik ki a kínálat közül. A két fővárosi gárda a Juventus és az Inter mögött helyezkedik el a Serie A tabelláján, ám a látszat néha csal: míg a Lazio 11 meccse százszázalékos a bajnokságban, és mindössze hat pont választja el a listavezetőtől – úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott –, addig a Roma az elmúlt évekhez megszokottan hullámzó teljesítményt mutat. Simone Inzaghi gárdája decemberben ráadásul bajnokin és szuperkupameccsen is legyőzte az Öreg Hölgyet, míg Paulo Fonseca legénysége két-három diadal után rendre hibázik. Az olasz bajnokság 21. fordulójának úgy vág neki a két együttes, hogy köztük hétpontnyi különbség van a Lazio javára. A második játéknapon döntetlen született a rangadón, amelyet vasárnap késő délután 152. alkalommal rendeznek meg. A mérleg a Romának kedvez, 54 győzelme mellett csak 38-szor kapott ki, remi pedig 58-szor született. Maurizio Sarri Juventusa a Napolival viaskodik, ám ez az összecsapás az idei szezonban csak nevében derbi, hiszen a nápolyiak meglehetősen rosszul teljesítenek a szezonban.

Spanyolországban az Espanyol–Athletic csata, valamint a Valencia–Barcelona párharc hozhat izgalmas perceket, míg Angliában ezúttal nem a Premier League-gel foglalkoznak a csapatok, hanem a legrangosabb kupasorozatukkal, az FA-kupával. A többi között Hull–Chelsea és Manchester City–Fulham meccset játszanak.

SZOMBAT

13.00, Spíler2: Espanyol–Athletic

14.55, Duna World: Ferencváros–Paks

15.00, Arena Sport 1, Digi Sport 1: SPAL–Bologna

15.30, Sport 2: Frankfurt–Leipzig

16.00, Spíler2, Sportklub 1: Valencia–Barcelona

16.00, Sportklub HD: Southampton–Tottenham (FA-kupa)

17.00, Duna World: Fehérvár–Honvéd

17.30, Arena Sport 3, Digi Sport 2: Marseille–Angers

18.00, Arena Sport 1, Digi Sport 1: Fiorentina–Genoa

18.30, Spíler1, Sportklub 2: Hull–Chelsea (FA-kupa)

18.30, Spíler2: Alavés–Villarreal

18.30, Sport 2: Bayern–Schalke

20.00, Arena Sport 3, Digi Sport 2: Monaco–Strasbourg

20.45, Arena Sport 2, Digi Sport 1: Torino–Atalanta

21.00, Spíler2: Sevilla–Granada

VASÁRNAP

12.00, Spíler2, Sportklub 1: Atlético–Leganés

12.30, Arena Sport 1, Digi Sport 1: Inter–Cagliari

14.00, Splíer1, Sportklub 1: Manchester City–Fulham (FA-kupa)

15.00, Arena Sport 3, Digi Sport 1: Sampdoria–Sassuolo

15.00, Arena Sport 4, Digi Sport 2: Lyon–Toulouse

15.00, Digi Sport 3: Parma–Udinese

17.00, Arena Sport 3, Digi Sport 2: Nantes–Bordeaux

18.00, Arena Sport 1, Digi Sport 1: Roma–Lazio

18.00, Spíler1, Sportklub 1: Shrewsbury–Liverpool (FA-kupa)

18.00, Sport 2: Leverkusen–Düsseldorf

18.30, Spíler2: Real Sociedad–Mallorca

20.45, Arena Sport 2, Digi Sport 1: Napoli–Juventus

21.00, Arena Sport 3, Digi Sport 2: Lille–PSG

21.00, Spíler2, Sportklub 1: Valladolid–Real Madrid

23.40, Arena Sport 2: Racing–Atlético