2024. április 16., kedd

Erős földrengés rázta meg Délkelet-Törökországot

A 6,8-as fokozatú földmozgás következményeként legalább 18-an vesztették életüket, 553-an sérültek meg.

Süleyman Soylu török belügyminiszter a sajtónak azt mondta, hogy legalább tucatnyi ház omlott össze, mintegy harminc embert próbálnak kimenteni a romok alól. Hozzátette: az éjszakai sötétség és az alacsony hőmérséklet nehezíti a munkálatokat.
A földrengés pénteken helyi idő szerint 20 óra 55 perckor (közép-európai idő szerint 18 óra 55 perckor) rázta meg Délkelet-Törökországot. A rengés hipocentruma Elazig tartomány Sivrice körzetében, 6,75 kilométeres mélységben volt. A rengést a környező tartományokban: Diyarbakirban, Adiyamanban, Adanában, Hatayban, Osmaniyében, Tunceliben, Gaziantepben, Sanliurfában és Malatyában is érezni lehetett.
Délkelet-Törökországnak ez a része helyi viszonylatban a ritkábban lakott vidékek közé tartozik, a hegyek magassága néhol eléri a 2300 métert. A rengés epicentrumának közvetlen környezetében főként kisebb, nehezebben megközelíthető falvak találhatók, ami ugyancsak hátráltatja a hatóságok munkáját.