A Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonái napra pontosan hetvenöt éve szabadították fel a legnagyobb náci koncentrációs tábort, a hírhedt Auschwitzot. A katonák a táborban mindösszesen 7500 túlélőt találtak. Ivan Martinuskin főhadnagy, aki alig néhány órával azután ért Auschwitz-Birkenauba, hogy a tábort bajtársai elfoglalták, így emlékezett vissza a történelmi eseményre:
„Úgy éreztük, hogy valami jót tettünk, valami nagyon jó cselekedetet hajtottunk végre, teljesítettük a kötelességünket.”
A szovjetek azonban január 27-én még nem voltak tisztában a hely igazi jelentőségével, és a nap történelmi voltával. Ezt a fentebb már idézett Martinuskin főhadnagy így magyarázta:
„Meg kell értenünk a háborút megjárt emberek lélektanát… Mögöttem akkor már több mint egyévi közvetlen harctéri tapasztalat volt. Ezalatt láttam táborokat, ha nem is ilyeneket, mint ez, de kisebb fogolytáborokat biztosan. Láttam városokat megsemmisülni. Láttam falvak lerombolását. Láttam a saját népünk szenvedéseit. Láttam megcsonkított kisgyerekeket. Nem volt olyan falu, amely ne tapasztalta volna meg ezt a borzalmat, ezt a tragédiát, ezeket a szenvedéseket.”
Az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén ezt a napot a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Az egyhangúlag elfogadott határozat „az emlékezés és a tanítás kötelességét” hangsúlyozta, azt a felelősséget, hogy az elkövetkező nemzedék megismerje a II. világháború során elkövetett náci gaztetteket, úgy ahogy a világ szembesült a holokauszttal a világégés utolsó éveiben.
A sztálingrádi és a kurszki csatával megkezdődött a náci Harmadik Birodalom bukása. Miközben a szövetségesek egyre mélyebben nyomultak be a megszállt Európa területeire, egyre több koncentrációs tábort szabadítottak fel. A világ közvéleménye ekkor láthatta először azokat a táborokat, amelyeket a nácik emberek iparszerű tömeges fizikai megsemmisítésére létesítettek. Elsőként a szovjetek bukkantak nagyobb táborra Majdanek városkában, 1944 júliusában. A németek persze megpróbálták eltüntetni a népirtás nyomait. A holttestek elégetésére szolgáló krematóriumot részben sikerült is megsemmisíteniük, de a gázkamrák megmaradtak. Ugyanezen év nyarán szintén a szovjetek jutottak el a belzeci, a sobibori és treblinkai haláltáborokhoz. A buchenwaldi koncentrációs tábort amerikai csapatok szabadították fel 1945. április 11-én, ahol több mint 20 ezer foglyot találtak. Szintén az amerikaiak érték el először Dachaut és Mauthausent. Bergen-Belsen táborait brit csapatok szabadították fel 1945 tavaszán. Itt 60 ezer foglyot találtak élve, akik olyan kritikus állapotban voltak, hogy néhány hét után közülük több mint tízezren az alultápláltság és a betegségek következtében életüket vesztették.
Ezen szörnyű intézmények közül méreteit tekintve kiemelkedik a Dél-Lengyelországban található auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor, amely valójában nem egy egyszerű koncentrációs tábor volt, hanem egy valóságos táborrendszer. A létesítmény három nagyobb táborból és negyven-ötven kisebb táborból állt. Az áldozatok számát ma sem ismerjük pontosan, a becslések 1,1–1,6 millió közé teszik. A meggyilkoltak kilencven százaléka zsidó volt, de 150 ezer lengyel, 23 ezer roma, 15 ezer szovjet hadifogoly, 400 Jehova Tanúja is itt fejezte be életét. Szomorú tény, hogy Auschwitz minden harmadik áldozata magyar volt. Magyarországról 430 ezer embert hurcoltak el ebbe a koncentrációs táborba, közülük 300 ezren soha nem tértek vissza.
A koncentrációs táborok felszabadításával egy időben a szövetségesek elkezdték a tanúvallomások gyűjtését, a megmaradt náci dokumentumok, filmfelvételek összegyűjtését, hogy megőrizzék az utókor számára az addig soha nem látott borzalmak tényét, és bizonyítékként felhasználják a gaztettek elkövetőinek felelősségre vonása során. Állítólag, miután Dwight D. Eisenhower tábornok saját szemével látta a holttesteket a buchenwaldi koncentrációs táborban, és meghallgatta a túlélők beszámolóit, a következőket mondta katonáinak:
„Mindent örökítsetek meg, szedjétek össze a filmeket, szedjétek össze a tanúkat, mert egyszer eljön majd a nap, amikor feláll valami rohadék, és azt mondja, hogy mindez meg sem történt.”
Az amerikai tábornok, akit később az Amerikai Egyesült Államok 34. elnökévé választottak, jóslata szinte már akkor beigazolódott, amikor azokat kimondta. A fegyverek még el sem hallgattak a frontokon, már meg is jelentek az első holokauszttagadók, ugyanis a rémtettek elkövetői nagyon szerették volna meg nem történtté hazudni bűneiket. A szövetségesek által összegyűjtött tengernyi bizonyíték mellett azonban a magyarázkodás édeskevésnek bizonyult. Sőt Rudolf Höss, SS-Obersturmbannführer, az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnoka 1946. április 15-én a nürnbergi per során részletesen beszámolt arról, pontosan mi folyt a tábor falai között.
Azon, hogy a bűnösök igyekeztek letagadni elkövetett bűneiket, nem csodálkozhatunk. De a történet itt még nem ért véget. 1962-ben ugyanis megjelent Paul Rassinier francia történelem-földrajz szakos tanár Az európai zsidóság drámája című összeesküvés-elméletektől hemzsegő könyve. Ebben nem kevesebbet állított, mint hogy a Harmadik Birodalomnak sosem volt a zsidók ellen irányuló megsemmisítéspolitikája. A francia történelemtanár kapcsolatai révén könyvét angolra is lefordíttatta. Így az széles körben is elterjedt. Paul Rassinier így vált a mai holokauszttagadók atyjává, könyve pedig ezen csoportok bibliájává. Azóta sajnos számos hasonló és még hajmeresztőbb elméletek születtek, amelyek mind tagadják a holokauszt megtörténtét. Egyik népszerű elmélet szerint például Auschwitz gázkamráit a szovjetek építették fel utólag, hogy befeketítsék a nácikat. De vannak akik Anne Frank naplójának hitelességét vonják kétségbe. Ezek az elméletek pedig manapság a világhálón sokkal könnyebben tudnak terjedni, mint ahogy Rassinier könyvei a maga idejében.
Ezért is van szükség az emlékezésre a mai napon, ugyanis a holokauszttagadók pont a világtörténelem azon eseményének megtörténtét vitatják, amely megmutatja számunkra a szélsőséges ideológiák minden borzalmas következményét. Auschwitz gyökereit ugyanis ott találjuk, ahol egyesek elkezdték felosztani az embereket különböző csoportokra, majd megállapították, hogy az egyik csoport tagjai méltóbbak az életre a másik csoport tagjainál. És ne legyenek illúzióink, a holokauszttagadók nem azért tagadják a 75 éve történteket, mert a történelmi igazságot keresik, hanem azért, hogy a rémtetteket letagadva hirdethessék tovább azokat az eszméket, amelyek nevében felépítették Auschwitz gázkamráit. Ezt a veszélyes eszmét kell visszautasítani nem csak január 27-én.
