2024. március 28., csütörtök
ÓBECSE

Szállásadók, jelentkezzenek!

Városháza Óbecsén (Fehér Rózsa felvétele)

Városháza Óbecsén (Fehér Rózsa felvétele)

A vendéglátásról szóló törvény értelmében és a 2019. december 21-én hatályba lépett, a nem kategorizált épületekre vonatkozó bejelentés benyújtásának tartalmáról és módjáról szóló szabályzat alapján azok a vendéglátással foglalkozó személyek, akik nem kategorizált épületekben kívánnak szállást nyújtani vendégeknek, még a tevékenység megkezdése előtt kötelesek erről bejelentést tenni annak az önkormányzatnak, amelynek területén a szóban forgó objektum található. Ezt a bejelentést minden elszállásolásra szolgáló vendéglátóipari épületre külön-külön kell beadni adathordozón vagy elektronikus úton.

A kitöltött bejelentőlap elküldési határideje 2020. február 29-e. A szabályosan és pontosan kitöltött bejelentőlapot a szállásadó személyesen Óbecse község Közigazgatási Hivatalának 11-es számú irodájában adhatja át vagy elküldheti e-mailben is a marija.korovljev@becej.rs címre. Az a szállásadó, aki nem kategorizált épületben nyújt szolgáltatást, de nem szerepel a nyilvántartásban, illetve nem nyújtotta be határidőre a bejelentését, nem fogadhat majd a 2020-as évre kiutalt üdülési utalványokat.

A jelentkezési lap elérhető a Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Távközlési Minisztérium honlapján (https://mtt.gov.rs/info-o-evidencijama-za-lok). További tájékoztatást a jelentkezéssel kapcsolatosan Óbecsén a 021/6811-844-as telefonszámon, illetve a gazdasági, beruházási, helyi gazdaságfejlesztési és környezetvédelmi osztályon kérhetnek az érdeklődők.