A közösség-összetartás ünnepe

Felvidéki és vajdasági magyar fiatal képzőművészek állítottak ki a szabadkai Kortárs Galériában

Lukács Melinda

2020. január 24., 19:32

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Verebes György, Brenner János és Blaskó Árpád a tárlatmegnyitón  (fotó: VM4K)

Verebes György, Brenner János és Blaskó Árpád a tárlatmegnyitón (fotó: VM4K)

A magyar kultúra napja alkalmából Határtalan képzőművészet címmel felvidéki és vajdasági magyar fiatal képzőművészek műveiből nyílt kiállítás a szabadkai Kortárs Galériában. A tárlat fő szervezői a Kernstok Károly Művészeti Alapítvány és a Felvidéki Magyar Szépművészeti Egyesület, a vajdasági társzervezők a Kortárs Galéria mellett pedig a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ, valamint a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet. A határokon átívelő, közösségi együttműködés eredményeképp létrejött tárlat megnyitóján a vajdasági kurátorok mondtak felvezetőt. Blaskó Árpád, a Kortárs Galéria igazgatójának elmondása szerint némiképp mégis keretek közé szorult a tárlat:

– A 24 vajdasági és felvidéki alkotó válogatott alkotásai közül csak egy részt tudtunk bemutatni. A kiállítás hűen tükrözi azt, hogy a művészeink produktívak. Jó lenne, ha a határtalan képzőművészet fogalmát kiszélesíthetnénk arra is, hogy határtalan számú képzőművész, határtalan számú alkotását tudnánk kiállítani. Sajnos ez most nem így van, ezért készítettünk egy válogatást, amelyben 12 felvidéki és 12 vajdasági alkotó kapott helyet – hallottuk Blaskó Árpádtól.

Az egybegyűltekkel Brenner János szerkesztő is megosztotta a gondolatait:

– Nagy az örömöm, hogy létrejöhetett ez a kiállítás, habár a határtalanság nem valósulhatott meg a teljes egészében, így némileg mégis a körülhatároltságra zsugorodott. Természetesen sokkal több tehetséges és ambiciózus fiatal képzőművésszel büszkélkedhetünk. Bízom benne, hogy ez a kezdeményezés folytatást kap. Keserűség helyet viszont örüljünk annak, hogy a magyar kultúra napja alkalmából lehetőség adódott a találkozásra. Ez a tárlat nemcsak a kultúra, a képzőművészet, a határok átlépésének ünnepe, hanem a közösség-összetartásé is – mondta Brenner János.

A kiállítást Verebes György Munkácsy Mihály-díjas festőművész nyitotta meg:

– Nem ez az első lehetőség, amikor felvidéki és délvidéki művészek egy kiállítás erejéig találkozhatnak, viszont ez talán az egyik legérdekesebb módon karizmatikus alkalom. Izgalmas kérdéseket feszeget ez a kiállítás, amelyekről folyamatosan érdemes és kell beszélni. Egyik a korhatár, fiatal művészekről van szó, ami szám szerint a negyvenéven alatti korosztályt jelenti, de köztudott, hogy manapság a globalizált kulturális térben, egy bizonyos generáció-semleges tendencia van érvényben, ami nagyjából annyit takar, hogy egy mű befogadásában, értékelésében, megítélésében, semmit sem jelent az, hogy az alkotója milyen korú. Szerintem e tárlat legfőbb jellemzője a nagyon tágan, mégis nagyon szűken értelmezett konceptualitás, talán pontosabban koncepciózusság. Ahhoz képest, hogy valóban egészen fiatal művészek alkotásaival állunk szemben, erőteljesen jelenik meg bennük a tudatos kérdésfelvetés – fejtette ki egyebek közt Verebes György.

 

 A tárlaton Acsaji Györgyi, Argyelán Zita, Gubik Korina, Kincses Endre, Lázár Tibor, Monyov Glória, Pesti Emma, Raffai Ingrid, Sándor Laura, Tarkó János, Újházi Adrienn és Vass Szabolcs vajdasági művészek, valamint Éliás Ádám, Kršňáková Alexandra, M. Kiss Márti, Mayer Éva, Mazán Anikó, Méry Beáta, Nagy Judit, Szunyog Júlia, Szűcs Gábor, Tarcsi Ádám, Török Bianka és Vámos János felvidéki alkotók művei tekinthetők meg.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége