Látszólag Washington és Peking is repes az örömtől azok után, hogy a múlt héten aláírták a részleges kereskedelmi megállapodást, amellyel a már több mint másfél éve tartó vámháború következményeit próbálnák enyhíteni. Az egyezséggel azonban csak csekély kedvező változásra lehet számítani (a vámok eltörlésére pedig aligha), jóllehet a novemberben újraválasztására készülő Donald Trump ennek épp az ellenkezőjét állítja. Neki elsősorban politikai céljai vannak az alkuval: eljátszhatja a (Kínával szemben) keményen fellépő és az Egyesült Államok érdekeit eredményesen védelmező elnök szerepét, amivel minél több szavazatot szeretne biztosítani magának.
Csakhogy Trump mellett a kínai államfő, Hszi Csin-ping is nyert a megállapodással, hiszen semmi olyat nem ígért és nem is adott Washingtonnak, ami Peking számára hátrányos lenne. Nincs is abban a helyzetben, hogy gáláns ajánlatokat tegyen, hiszen hazájának gazdasága évtizedek óta a leggyengébben teljesít.
Bár sok másik ország azzal is megelégedne, amit Kína tavaly produkált, Pekingben azonban nem bánnák, ha jobb eredményt könyvelhettek volna el. Ez érthető is, hiszen az évtizedekig tartó szárnyalás igencsak alábbhagyott.
A legfrisseb hivatalos adat legalábbis erre utal. Ebből kiderül, hogy 2019-ben a bruttó hazai össztermék (GDP) növekedése a világ második legerősebb gazdaságának számító Kínában épphogy elérte a 6,1 százalékot. Összehasonlításképpen: 2018-ban még 6,6 százalékot mértek. (Tavaly az ipari termelés is gyengült: az előző évi 6,2 százalékos emelkedés helyett be kellett érni 5,7 százalékkal.).
A visszaesést az amerikai–kínai kereskedelmi háborúval és a kedvezőtlen befektetői hangulattal hozzák összefügésbe a szakértők.
A politikai vezetés ezzel a GDP-eredménnyel elvben elégedett lehetne, mivel 6 és 6,5 százalék közötti pluszra számított. Ámde a tavalyi teljesítmény 1990 óta a leggyengébb, sőt 2014 óta, amikor még 10,4 százalékkal teljesített jobban a gazdaság az előző évinél, minden esztendőben fokozatosan lassul a növekedés. Ennek ellenére 2019-ben Kína már a világ GDP-jének bő 16 százalékát adta, ami azért figyelemre méltó, mert a Teng Hsziao-ping által meghirdetett reformok és nyitás politikájának első évében (1978-ban) ez az adat még csak két százalék volt.
A gazdaság visszaesése mellett az igazán nagy gondot a rossz (azaz a visszafizethetetlennek tűnő) adósságok és a rettenetes állapotú bankok jelentik. Elemzők szerint 2007 és 2017 között a kínai állami vállalatok adósságállománya megnégyszereződött, miközben nyereségük csupán 60 százalékkal emelkedett.
Peking leginkább monetáris és költségvetési intézkedésekkel próbálja megfékezni a növekedés lassulását, miközben a bankokat még erőteljesebb hitelezésre ösztönzi. Az akció azonban nem hozta meg a remélt gyors eredményt, ráadásul a befektetési kedv soha nem tapasztalt szintre süllyedt, ezért várhatóan további ösztönzőkre, gazdaságélénkítő intézkedésekre lesz szükség.
