2024. március 28., csütörtök

Gyerek híján nincs iskola...

A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi-Nemzeti Közösségi Titkárság támogatásával, a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent Bálint Sándornak, a Magyar Szó egykori fő- és felelős szerkesztőjének, a napilap Kilátó című melléklete szerkesztőjének Gyerek híján nincs iskola... című könyve.

A cikk és tanulmánygyűjtemény „...a vajdasági (illetve a jugoszláviai) magyar oktatás sorsfordító ügyeit taglalja (többek között) és több szempontból is izgalmas olvasmánynak ígérkezik. Egyrészt sajtótörténeti mutatvány, amely megmutatja, hogyan szólt, szólhatott a múlt század hetvenes éveinek végén és a nyolcvanas években a sajtó a kisebbségi (oktatási) ügyekről, másrészt rámutat olyan jelenségekre is, amelyek vagy természetesnek tűnnek manapság, vagy teljesen feledésbe merültek” – írja a könyvről készült recenziójában Rizsányi Attila.

A könyv címadó tanulmánya a Létünk című folyóirat tanulmánypályázatának második díjával kitüntetett összefoglaló, amelyből többek között kiderül, hogy évente mintegy 11 000 nemzetiségi (kisebbségi) általános iskolás nem anyanyelvén tanul, s foglalkozik a számunkra legfontosabb kérdéssel is, hogy miért fordítanak hátat anyanyelvű iskoláiknak a magyar gyerekek.

A könyvet Brenner János szerkesztő gondozta, s a kötetet Ótos András fotóarchívumából származó illusztrációk színesítik.

A könyv megrendelhető a www.forumliber.rs weboldalon, s megvásárolható Vajdaság nagyobb könyvkereskedéseiben.