2024. március 28., csütörtök

Vučić tiszteletet követel

Davosban téma volt a szerbiai fegyverkezés

Davosban az 50. Világgazdasági Fórumon (WEF) Aleksandar Vučić államfő több bilaterális egyeztetésen is részt vett a mai nap folyamán. Először Andrej Plenković horvát miniszterelnökkel beszélgetett, a Blic napilapnak nyilatkozva őszintének és gyümölcsözőnek minősítette ezt a beszélgetést, amelynek középpontjában a két ország közötti kapcsolatok szerepeltek. Később Robert O'Briennel, az USA elnökének nemzetbiztonsági tanácsadójával beszélgetett a két ország kapcsolatainak a szorosabbra fűzéséről, majd Kaldun al-Mubarakkal, a Mubadala Investment Company végrehajtó igazgatójával váltott néhány szót a jövőbeni közös projektumokról. A Közép- és Kelet-Európa növekedésének serkentése elnevezésű munkaebéden Adrzej Duda lengyel és Gitanas Nausėda litván államfőkkel találkozott.

A Robert O'Briennel folytatott beszélgetés részleteiről beszámolva, elmondta, a nemzetbiztonsági tanácsadó közvetítésével Szerbiába invitálta Richard Grenellt, Donald Trumpnak a Szerbia és a Koszovó közötti béketárgyalások különmegbízottját. Mint hozzátette, Grenell már a következő néhány napban Belgrádba utazhat. Azt is elmondta, hogy O'Brient arra kérte, az USA tanúsítson az eddigieknél nagyobb megértést Szerbia érdekei iránt.

A panelbeszélgetéseken és egyéb találkozókon dicsérték Szerbia gazdasági eredményeit, emelte ki a szerb államfő, elismervén, hogy a Nyugat-Balkán térségének politikai aktualitásait elemző panelbeszélgetésen kritikával illették Szerbiát, amiért az utóbbi időszakban fegyvereket és hadászati felszerelést vásárolt Oroszországtól. Egy informális beszélgetés során Hashim Thaçi koszovói elnök is jelen volt, „ám nem volt sok közös témájuk, mivel ő a védővám eltörléséről, valamint a Belgrád–Pristina tárgyalások újraélesztéséről, míg Thaçi a vízumliberalizációról beszélt”, közölte Vučić.