2024. április 20., szombat

Közvetlen repülőjárat Belgrád és Pristina között?

21 év után megújulhat a légi közlekedés Belgrád és Pristina között. Ezzel kapcsolatban a szerbiai gazdasági minisztérium küldöttsége írt alá szándéknyilatkozatot Berlinben, a Lufthansa légitársaság képviselőivel. A kezdeményezés lebonyolítója az Egyesült Államok berlini nagykövetsége volt Richard Gernell nagykövettel az élen, aki a Szerbia és Koszovó közt fennálló rendezetlen viszony javulását reméli ettől a lépéstől.

A szerbiai fél értékelése szerint ez a történelminek is nevezhető kezdeményezés ésszerű is egyben, hisz megnöveli majd a belgrádi repülőtér forgalmát, és új lehetőségek nyílnak meg az üzleti közösség számára is. Ezzel a kizárólag gazdasági jellegű szándéknyilatkozattal Szerbia a szabad ember-, áru- és tőkeforgalom mellett foglalt állást – áll a gazdasági minisztérium közleményében.

Hashim Thaçi koszovói államfő is üdvözölte a kezdeményezést. A légijárat megújítása a polgárok szabad mozgását és a helyzet normalizálódását segíti elő – értékelte közösségi odalán közzétett bejegyzésében.

Az MTI értesülései szerint Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára fontos lépésnek nevezte, hogy a Eurowings és anyavállalata, a Lufthansa közvetlen légijáratokat indítanak Belgrád és Pristina között. Véleménye szerint megkönnyíti és gyorsabbá teszi az emberek közlekedését, valamint az áruszállítást a Nyugat-Balkán térségében.

Továbbra is a NATO koszovói missziójának (KFOR) parancsnoka dönt a Koszovó feletti légtér ügyében, az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozata szerint. A katonai szövetég továbbra is részt vesz és vezető szerepet tölt be a balkáni légi közlekedés normalizálásának hosszú ideje tartó folyamatában – tette hozzá a NATO főtitkára.