2024. április 18., csütörtök

Több milliárdos több szegényt szül

A bolygó összvagyonának több mint a fele egy maroknyi ember kezében van

Pillanatnyilag a Földön élő 2.153 milliárdosnak a vagyona felér 4,6 milliárd ember együttes vagyonával, akiknek a jelentős része alig éri el a szegénységi küszöböt – olvashattuk a Oxfam nemzetközi segélyszervezet idei jelentésében.

A brit alapítású civil szervezet 2014 óta rendszeresen közzéteszi a vagyoni egyenlőtlenségekről szóló jelentéseit, a publikálást a svájci Davosban megrendezésre kerülő Világgazdasági Fórum kezdetére időzíti. A Oxfam idei kutatási eredményei ismét csak egy évek óta tartó tendenciát támasztanak alá, az elmúlt év során is a gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegények pedig tovább szegényedtek.

A globális egyenlőtlenségek nem most kezdődtek, de aggasztó, hogy a milliárdosok száma megkétszereződött az elmúlt tíz évben. A milliárdosok vagyona növekszik, a szakadék pedig egyre tátongóbb a szegények és gazdagok között, ami további anyagi egyenlőtlenségeket szül helyi és világszínvonalon egyaránt – nyilatkozta a médiának Amitabh Behar, az Oxfam India igazgatója.

– A gazdagok és a szegények közötti távolságot csakis olyan célzott programmal csökkenthetjük, ami a minket övező vagyoni egyenlőtlenségek felszámolására irányul. A világ kormányainak köteleznie kell a országukban működő nagyvállalatokat és leggazdagabb rétegeket a megfelelő méretű adózásra. Átgondolt egyenlőtlenségi politikára van szükség, de kevés kormány elkötelezett ebbe az irányba – mondta el a segélyszervezet igazgatója.

Az Oxfam jelentése több megdöbbentő adatot és érdekes összehasonlítást közölt.

A világ leggazdagabb egy százalékának több a vagyona, mint a Föld populációja 60 százalékának,

Amennyiben a vagyona után 0,5 százalékkal megadóztatnák a leggazdagabb egy százalékot, elegendő pénz lenne olyan beruházásokra, amelyek 117 millió állást jelentenének az oktatás, egészségügy, idősekről való gondoskodás és egyéb társadalmi szempontból fontos munka területén.

Állítólag, ha minden lakos a vagyona után kapna 100 dollárt, majd erre felülne, legtöbben a Földön csücsülnének, de a két leggazdagabb ember pénzéből készült köteg a világűrig érne.

A tanulmány külön kitért a nemek közötti egyenlőtlenségekre, olyan megállapítások születtek, melyek szerint a 22 leggazdagabb férfinak több a pénze, mint az Afrikában élő nőknek összesen, de emellett a férfiak vagyona világszínvonalon is 50 százalékkal nagyobb, mint a szebbik nemé.

A felmérés alapján a nők gyakrabban dolgoznak olyan szektorokban, amelyek gazdaságilag kevésbé értékeltek, például gondozókként idősek otthonában, illetve bölcsödékben. Bizonyos munkák gazdaságilag nincsenek is értékelve, mint a házi munkák, a főzés, mosás, takarítás, a két műszak pedig sok helyen elvárt.

Az Oxfam szerint a különböző országok a gondozó-ápoló szolgáltató szektorok erősítésével tudnának segíteni, hogy ne a női családtagokra háruljon annyi feladat, és valamelyest csökkenjenek a nemeket érintő különbségek,

Az Oxfam összegző álláspontja szerint az egyenlőtlenség és a szegénység nem sors kérdése, amit bárkinek egy életen át kell hordoznia magával.

– Az egyenlőtlenségek társadalmilag generáltak, a jelenleg is működő gazdasági rendszer, az adózás, annak a pénzügyi politikának az eredménye, ami kedvezményezi a gazdagok adózását, gyengíti a közszolgáltatások anyagi támogatását. Ezt az üzenetet próbáljuk átadni Davosban – mondta el Pauline Leclère, az Oxfam France rangidős aktivistája.

A jelentés szerint a világ vezetői nem tesznek semmit az egyenlőtlenségek csökkentése érdekében, hiába fordít a média is nagyobb figyelmet a társadalmi problémák iránt, süket fülekre talál.