2024. április 20., szombat

Régi korokról modern eszközökkel

Interjú Vastag Tiborral, Topolya Község Múzeumának projektmenedzserével

A topolyaiak jól ismerik az 1802-ben felépült Kray család bárói kastélyának történetét, ahogyan az avar korból származó katonáét is. Szinte mindenki ismeri dr. Hadzsy János orvos emlékszobájának zegzugait, és az utóbbi évek emlékezetes kiállításaira is nagyon sokan voltak kíváncsiak. Vastag Tibor, Topolya Község Múzeumának projektmenedzsere a kiállítások szervezésében, kivitelezésében és levezénylésében vesz részt. Beszélgetésünk alkalmával a múzeumban történt változások mellett kulisszatitkokat ia megosztott a kiállítások szervezéséről, valamint azt is megtudhattuk tőle, milyen szemléletet követ a múzeum.

Vastag Tibor

Vastag Tibor

Milyen változások történtek a múzeumban?

– Az elmúlt három év munkájáról tudok projektmenedzserként beszélni. Igyekeztünk a múzeumot abba az irányba elvinni, amit a külföldi szakmai tanulmányutakon láttunk. Azért gondoljuk, hogy a kiállításokon változtatni kell, mert egyszerűen a környezetünk is igen dinamikusan változik: ma tényként kell kezelnünk azt, hogy tízévenként változik a környezetünk. Ez nem azt jelenti, hogy a múzeumnak van egy kényszere, hogy másképp prezentáljon vagy mutasson meg egy műtárgyat, egy értéket – ez természetesen ugyanolyan értéket képvisel, de magába a környezetet nem fogjuk tudni megszólítani, ha nem adunk másfajta kommunikációs formát. Az elmúlt három évben ezen kísérleteztünk, a mi horizontjainkat kalibráltuk, és a mi erőforrásainkat is próbáltuk úgy optimalizálni, hogy a legjobb hatásokkal tudjuk ezeket a kiállításokat realizálni.

A múzeum falai között is megjelent a digitalizáció.

– Igen, a digitalizáció berobbant a múzeum életébe is. A multimediális eszközök használata, az érintőképernyők, a filmesített témák vagy egy-egy digitális animáció elkészítése – ez semmiféleképp sem vesz el azokból az értékekből, amit a múzeumi tárgyak, értékek közvetítetenek, képviselnek. Le kell szögezni, hogy a modernizáció, a digitalizáció, a multimedializációs technikák nem ellenségei az értéknek, hanem modern értékközvetítésnek lehet felfogni. Sőt, nem lehetőség, hanem ma már elengedhetetlen eszköz: a kérdés az, hogy örökségünket hogyan tudjuk a modern eszközök segítségével közvetíteni, ugyanis az új generáció csak az új és modern technikán keresztül tudja őket értelmezni – ezt el kell fogadni. Meg kell találni azokat a kommunikációs útvonalakat, lehetőségeket, amikkel meg tudjuk szólítani az új generációt.

Kivel dolgozik a kurátor és a projektmenedzser egy kiállítás megtervezése során?

– Ez csapatmunka. A kurátor az, aki a témát, a tartalmat meghatározza. Mindezt kutatás előzi meg, és amikor ennek a végére ér, akkor megszületik az a komplex téma, amit manifesztálni kell. Itt jön be a projektmenedzser, aki megpróbál egy csapatot összeszervezni, építészeket, látványtervezőket, grafikusokat, film- és animációkészítőket, akik a kiállítási anyaghoz egy olyan látványvilágot kreálnak, hogy az ne csak a szűk szakma számára, hanem szélesebb körnek is élvezhető, értelmezhető, látványos legyen, ezenkívül az értékközvetítés is jelen legyen.

Topolya Község Múzeuma (Fotó: Móricz Ildikó)

Topolya Község Múzeuma (Fotó: Móricz Ildikó)

Topolya Község Múzeuma kétszeres múzeumpedagógiai különdíjas múzeum. Mit takar ez a díj?

– A múzeumpedagógiai díj pályázatát Kárpát-medencei szinten hirdetik meg és úgy gondoltuk, hogy mi is szívesen megmérettetnénk itt magunkat. Az első alkalommal a reformáció 500. évfordulójára készítettünk egy kiállítást. 2018-ban Munk Artúr életének és munkásságának úgymond a 2.0-ás verzióját valósítottuk meg Topolyán, ugyanis Vastag Gazsó Hargita mint kurátor a 2016-ban Szabadkán készített kamarakiállítást ebből a témából, de itt Topolyán a tér és az elmúlt két év kutatási anyaga már lehetőséget adott arra, hogy egy teljes földszintes kiállítást valósítsunk meg. Mindazt, amit a reformáció 500-as kiállításnál úgy láttunk, hogy sikeres és járható út, beépítettük ebbe a kiállításunkba is. Tematikailag olyan tereket hoztunk létre, amelyek látványvilágban, multimediálisan élvezhetőek. Játékos módon alakítottunk ki a gyerekeknek tereket, idéztünk meg hajófedélzeteket. Mindezek mellett műhelymunkákat is szerveztünk, amelyeken a gyerekekekkel foglalkoztunk olyan témákban, amilyenekkel a kiállításon találkoztak.

Összefoglalva, azért kaptuk meg a múzeumpedagógiai különdíjat 2018-ban és 2019-ben is, mert multimediális eszközökkel egymásra épülő, egységes koncepciót tudtunk következetesen megvalósítani, és a kiállítást kreatív műhelymunkákkal, tárlatvezetésekkel, programokkal éltettük.

Ezek szerint a múzeum gyermekbarát hely is.

– Természetesen, hiszen mi hiszünk abban, hogy van egy olyan küldetése is a múzeumnak, hogy a gyerekeket, az új generációt el kell kezdeni megbarátkoztatni a múzeumokkal, hogy ez olyan hely, ahová érdemes bejönni, jól érzik magukat. Ha sikerül elérni, hogy ők szívesen jöjjönek be és jól érezzék magukat, akkor azzal is lehet majd próbálkozni, hogyan is adjunk át olyan értékeket, tudást, amelyeket az életben is fel tudnak majd használni.

Mi a jó kiállítás titka?

–  Ez érdekes kérdés, hiszen nemcsak minket foglalkoztat, hanem ma a múzeumi szakmának ez egy kihívás. Az ősszel Japánban tartottak konferenciát, amelyre a világ minden tájáról érkeztek múzeumi képviselők, és az volt a fő témája, hogy melyik az az irány, amit a múzeumoknak a jövőben követni kell. Ma a muzeológia is keresi az utat, hogy hogyan szólítsa meg a közönséget, hogyan legyen érdekes a látogatóknak, hogyan ébresszen és közvetítsen gondolatokat kiállításaival. Mi egyértelműen azt látjuk, hogy nem szabad elkerülni a modern technikai, multimediális változásokat, és ezeket az eszközöket nem ellenségként kell felfogni, hanem lehetőségként, sőt, mint korábban említettem, elengedhetetlen eszközként.

Topolya Község Múzeuma színháztörténeti kiállítással zárta a múlt évet. December 27-én a 70 évvel ezelőtt alapított topolyai Járási Magyar Népszínházról nyílt kiállítás Volt egyszer egy színház… ( 1949–1959 ) címmel. A kiállítás megtekintése jó alkalom arra, hogy átélhessük a fentiekben ábrázolt újszerű csapatmunka termékét. A Vajdasági Színházmúzeum és Topolya Község Múzeumának közös produkciója hét teremben mutatja be, milyen is volt a járási színház tíz évvel ezelőtt. A múzeumba lépve életnagyságú papírmasé bábszínészek köszöntenek bennünket, két oldalról pedig az egykori színház két széksora, illetve függönyének darabja látható. A különleges színháztörténeti kiállítás 2020 júniusáig látogatható.