2024. április 16., kedd

Gyógyfürdő az év minden napján

A pacséri helyi közösség múlt évi tevékenységéről és idei terveiről

Pacsér mindennapjait is beárnyékolja az utóbbi években tapasztalható nagymértékű elvándorlás, a reményt a falubeliek az egész éven át üzemelő Gyógyfürdőben látják.

Illetve az is pozitívum, hogy aktív hölgyeknek köszönhetően feléledni látszik a társadalmi szerveződés a településen. A múlt év végén karácsonyi vásár pezsdítette fel a falu hangulatát, és sokan készültek, több év kihagyás után, a falukarácsony ünnepségre is, sajnos utóbbit elmosta az esős időjárás. Jelenleg is nyitva van a település civil szervezeteit támogató pályázat. Szabolcski Szabolcs tanácselnököt arról kérdeztük, mi minden történt a településen a múlt évben, és mi az, amit tervbe vettek.

– Sikerült kiaszfaltoznunk a kiserdőnél az úgynevezett Y elágazást. Ez egy forgalmas földes útszakasz, és már régóta igény mutatkozott arra, hogy szilárd burkolatot kapjon. Szintén több éves tervünk volt a szeméttelepet a főúttal összekötő földesút aszfaltozása, hiszen akár kisebb esőzés is megközelíthetetlenné tette a falu hulladéktárolóját. Ez megközelítőleg 200 méteres szakaszt jelent, amit a községi mezőgazdasági alapból tudtunk kivitelezni. Ennek az útnak igazából addig lesz jelentősége, amíg nem kezd el működni a Regionális Hulladéktárolónak a falvak szemetét is begyűjtő részlege – tudtuk meg Szabolcskitól, aki rátért arra, hogy folyamatban van a vízvezeték-hálózat felújításának előkészítése.

– Minden ilyen jellegű, nagyszabású közbeszerzési eljárásba bevont, vagyis pályázati támogatással tervezett munkálat alapfeltétele a felújításra vonatkozó költséges tervdokumentáció kidolgozása. A falubeli hálózatot több szakaszban tudjuk majd felújítani. Köztudomásúan régiek az ivóvízvezetékeink, és emiatt is gyakoriak a meghibásodások. Egy-egy ilyen szerelési munkálat után a nagy nyomás megindítja a vezetékekben lerakódott üledéket, és ilyenkor a csapbvíz zavaros – tette hozzá a tanácselnök, és kitért arra is, hogy az elmúlt évben is nagymértékben lefoglalták a település anyagi javait a gyógyfürdő fenntartási költségei.

– A pacséri fürdő sós vize gyógyhatású, amit egyre szélesebb körben értékelnek. Ugyanakkor ez a sótartalom erős korrózióra készteti azokat a fém tárgyakat, csöveket, amik érintkeznek a vízzel vagy csak egy légtérben vannak vele. A működéshez elengedhetetlen, korrodált elemeknek a cseréjét megejtettük a múlt évben – nyilatkozta Szabolcski.

A pacséri helyi közösség számára is kihívást jelent a falu közvilágításának karbantartása. Különösen úgy, hogy a Szerbiai Villanygazdaság munkabeosztásához kell alkalmazkodni. A bácskossuthfalvi helyi közösséghez hasonlóan korszerűsíteni szeretnék a két falut összekötő kerékpárutat megvilágító lámpákat.

– Tavaly, a helyi közösség közbenjárására, tartományi támogatásból sikerült megejteni az általános iskola hátramaradt nyílászáróinak cseréjét, és szigetelni a falakat. Közreműködtünk abban is, hogy a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával kicserélték az óvoda nyílászáróit. Ez utóbbi pályázaton a bácskossuthfalvi óvodával közösen vettünk részt. Az MNT-nek köszönhetően korszerű kültéri játszótéri elemekkel bővült az óvoda udvara – tette hozzá a tanácselnök, akitől megtudtuk azt is, hogy a napokban új, műfüves focipályát kaphat Pacsér.

– A falu játszóterére tervezett műfüves pálya a TSC Labdarúgó Akadémia projektuma, mi a tereprendezési munkálatokban nyújtunk segítséget. A pálya paramétereiben standard kispályás focira alkalmas terep lesz.

Szabolcski végül elmondta, hogy a VMSZ helyi szervezetének ismét aktív Női Fórumával farsangi felvonulás és húsvéti vásár megszervezésén dolgoznak, valamint az elmúlt évek jó gyakorlatához hasonlóan ezúttal is szeretnék megszervezni a Föld-napi nagytakarítási akciót.