2024. április 19., péntek

Topolyán lép fel a P. Mobil

Március 7-én, szombaton este, az Aranylakodalom elnevezésű turnéja keretében a topolyai Jail Piano Bárban lép fel a magyarországi P. Mobil együttes, amely fél évszázada kötötte össze életét a közönségével, s ezért az „aranylakodalmas” turnén megerősítik ezt a kapcsolatot az együttes régi és új rajongóival, illetve a rockzenét kedvelő vajdaságiakkal. A kétórás koncerten az 50 év válogatott legjobb dalai hangzanak el.

Schuster Lóránt – aki mindvégig megtestesítette a P. Mobil szellemiségét – ötven évvel ezelőtt alapította meg első Housebirds elnevezésű zenekarát, majd pedig egy évre rá Gesarol néven hozott össze egy újabb bandát, amely már az elnevezésével kisebb botrányt kavart, de hozzájuk fűződik az a „kétes” dicsőség is, hogy nekik „csápolt” először a közönség. Jelenlegi elnevezését 1973-ban vette fel a zenekar, s ugyanebben az évben, a Budai Ifjúsági parkban léptek először közönség elé. A P. Mobil – Póta András (dob), Schuster Lóránt, Cziránku Sándor (gitár), Huszár Györgyi (ének), Losó László (basszusgitár/ ének), Serényi Miklós (ének) – igazi debütálására azonban a miskolci popfesztiválon került sor, ahol a slágervonal és a progresszív rock képviselői között egyedüliként játszottak hard rockot. A zenekar nagylemezre kívánkozó hanganyagával sokáig kilincselt a hivatalos intézmények ajtaján, felvételeiket a Sanzonbizottság, a Rádió és a Magyar Hanglemez Vállalat is visszautasította. Csak egyre növekvő népszerűségüknek, illetve a kemény rock terjedő divatjának köszönhették, hogy a hetvenes évek második felében három kislemezük (Kétforintos dal, Menj tovább, 1978; Forma 1. Utolsó cigaretta, 1979. Miskolc, Csizma az asztalon, 1980) megjelenhetett, de ezek a szerzemények hiába szerepeltek a sikerlistákon, a zenekar tagjainak kiállása (többek között nem voltak hajlandóak átírni egyes dalok szövegét) végett elsőként sorolt be az úgynevezett „fekete bárányok” csapatába. A kompánia öntörvényű, divatoktól független utakat járt. A hattételes Honfoglalás című szvitjük, a magyar rockzene egyik jelentős teljesítménye (szerző: Bencsik Sándor, Cserháti István, Földes László), amelyet először 1978. április 30-án az Ifjúsági Park nyitókoncertjén mutatták be óriási sikerrel. Ettől függetlenül 1980 őszén rövid időre feloszlott a zenekar. Schuster egy évre rá szervezte újra csapatát, amely a hard rock divat elmúltával is ragaszkodik eredeti elképzeléseihez, s a XXI. században is él. A jegyek előfizetésben, illetve a koncert előtt a topolyai szórakozóhelyen vásárolhatók meg.