2024. március 28., csütörtök

Apasági szabadságra megy a japán környezetvédelmi miniszter

Apasági szabadságra megy japán népszerű környezetvédelmi minisztere. Koidzumi Sindzsiro szerdán jelentette be, hogy első gyermeke születése után, ami január végére várható, szabadságra megy, hogy példát mutasson a dolgozó japán apáknak.

Az elöregedő japán társadalom régóta küzd azzal, hogy kevés gyermek születik. A kormány az utóbbi időben megpróbálja népszerűsíteni az apasági szabadságot a dolgozó apák körében. Decemberben a kabinet bejelentette, hogy lehetővé teszi a férfi közalkalmazottak számára, hogy több mint egy hónapos apasági szabadságot vegyenek ki.

Koidzumi szerdán közölte, hogy három hónap alatt két hetet vesz majd ki úgy, hogy szabadsága ne hátráltassa a kormányban és a parlamentben vállalt feladatait. A miniszter elismerte, hogy számára sem volt könnyű a döntés, de hangsúlyozta, hogy "hacsak nem változtatunk a légkörön, a kormány alkalmazottai várhatóan nem élnek majd az apasági szabadsággal".
Japánban viszonylag nagyvonalú szabadságolási rendszer kedvez a szülőknek. A nők és férfiak is akár 12 hónapnyi részben fizetett szabadságot vehetnek ki. A változások azonban lassan zajlanak, a munkahelyükön leterhelt férfiak közül csak kevesen élnek az apasági szabadsággal. Sokan tartanak attól, hogy ez károsan hat majd a karrierjükre. Azokat pedig, akik mégis szabadságot kérnek, a főnökük és kollégáik is figyelmeztetik erre.
A 38 éves Koidzumi, az egykori japán miniszterelnök, Koidzumi Dzsunicsiro fia - a harmadik legfiatalabb miniszter Japán második világháború utáni történetében - tavaly jelentette be házasságát Takigava Christel korábbi hírolvasóval, akkor arról is beszélt, hogy ha gyermekük születik, apasági szabadságra megy. Azóta azonban sok bírálat érte, amiért kormányzati feladatai elé helyezi a családi teendőit.
Korábban Hirosima és Mie prefektúra kormányzója is vett ki apasági szabadságot, de a miniszterek közül Koidzumi lesz az első.
"Remélem, elérkezik a nap, amikor a törvényhozók apasági szabadsága nem lesz többé hír az újságokban" - mondta a miniszter.
A hivatalos statisztikák szerint 2018-ban az apák 6,16 százaléka vett ki apasági szabadságot, míg az anyák 82,2 százaléka élt a szülés utáni szabadsággal. A kormány szeretné, ha idén 13 százalékra nőne az apasági szabadságot kivevők aránya.