2024. április 16., kedd

Kulturális tolongás

Telt házas érdeklődés kísérte a 7528-as szilveszteri bulikat Újvidéken
Fotó: Ádám Jennifer

Fotó: Ádám Jennifer

A tegnapi hétfő este rendhagyó volt Újvidéken. Az egész várost behálózó, a Julianus-naptár szerinti szilveszteri rendezvényegyüttes sok vidékit is ide vonzott, külföldi turistákkal is találkozhattunk az egyik ősi, a szerbek által még a XIX. században is használt időszámítás szerinti 7528-as újévvárás alkalmából.

Az Újvidék Európa Kulturális Fővárosa 2021-ben cím jegyében elképzelt rendezvénysorozat a legkisebbekhez szóló programokkal kezdődött. Futakon a Kolibri gyermekkórus lépett fel már délutántól, 18 órakor a műsorok az Újvidéki Művelődési Központban folytatódtak, ahol a kicsik megnézhették a Kecskefülű király gyermekoperát. A program később fokozatosan átváltott a fiatalok, illetve középkorúak szórakoztatásába.

Az Ifjúsági Színház épületében Ana Brbaški és Marko Dinjaški a balkáni térségre jellemző, tradicionális népzenét vegyítette mozgásszínházzal, létrehozva ezáltal egy world music felé tolódó, összművészeti előadást. Ugyanebben az időpontban kezdődött az Újvidéki Selyemgyár Művelődési Állomás előtti téren az interaktív díszletépítés, majd ezt követően a népszerű, elektro-pop-rock zenekar, a horvátországi Lollobrigida fellépése 19 órakor.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

A rendezvényegyüttes több mint 200 előadót vonultatott fel, 10 országból, 50 helyszínen, különböző művészeti ágazatokon, még különbözőbb stílusirányzatokon belül. A Dejan Petrović Big Bend, Slobodan Trkulja, Svemirko, Elemental, Čačak Királya, Božo Vrećo fellépéseire már napokkal a rendezvény előtt sem lehetett jegyet vásárolni. A tolongás, türelmetlenkedés szinte minden bejárati ajtónál tapasztalható volt már jóval az események kezdete előtt. Nyugodtan kijelenthetjük: Ezen a téli hétfőn még a fű is nőtt Újvidéken. A fotó a művelődési eseménycsokor kezdetén, Ana Stanić és a Város zenekar fellépése során készült az Ifjúsági Színházban.