2024. március 29., péntek
DAKAR-RALI

Félig gyászszünet

A Dakar-rali hétfői napján a Wadi Al-Dawasir körüli hurok 477 kilométeres gyorsaságija várt a mezőnyre, de nem mindenkire. Paulo Gonçalves vasárnapi halálát követően a szervezők úgy döntöttek, a motorosok és a quadosok számára teljesen törlik a napi programot, akik így a táborban maradva emlékezhettek meg társukról. A műsor azonban nem állt le teljesen, az autósok és a kamionosok számára folyt tovább a verseny.

A négykerekűeknél az idei Dakar legmeglepőbb szakaszeredménye született, hiszen az eddig is erősen szereplő francia Matthieu Serradori első alkalommal bizonyult a leggyorsabbnak a Century volánjánál. A második helyezett is olyasvalaki lett, aki eddigi legjobb eredményét érte el: Fernando Alonsóval kapcsolatban korábban azt jósolták társai, hogy a második héten már a szakaszgyőzelemre is képes lesz, és igazolva, hogy lehet ebben valami, a spanyol most négyperces hátránnyal bejött másodiknak. A harmadik Orlando Terranova lett, míg az éllovas trió ezúttal gyengélkedett, és csak a 9., 11. és 15. helyen futottak be: Stéphane Peterhansel, Nasszer Al-Attijah és Carlos Sainz azonos bolyban autózva értek el a célig, de mivel nem egyszerre indultak, és a tabellát vezető spanyol nyitotta a napot, így három percet veszített előnyéből a katarival és hatot a franciával szemben.

A kamionosoknál kevésbé árnyalt a kép, miután Andrej Karginov zsinórban harmadik szakaszgyőzelmét szerezte, így már 27 percesre növelve előnyét csapattársával, Anton Sibalovval szemben.

Az összetett élcsoportja, motorosok: 1. Brabec (amerikai, Honda) 28:25:01 óra, 2. Quintanilla (chilei, Husqvarna) +24:48, 3. Cornejo (chilei, Honda) +27:01 perc lemaradás stb. Autósok: 1. Sainz (spanyol, Mini) 31:56:52 óra, 2. Al-Attijah (katari, Toyota) +6:40, 3. Peterhansel (francia, Mini) +13:09 perc lemaradás stb. Kamionosok: 1. Karginov (orosz, Kamaz) 34:31:43 óra, 2. Sibalov (orosz, Kamaz) +27:06, 3. Vjazovics (fehérorosz, Maz) +1:05:17 perc lemaradás stb. Quadosok: 1. Casale (chilei, Yamaha) 36:12:58 óra, 2. Vitse (francia, Yamaha) +36:43, 3. Sonik (lengyel, Yamaha) +1:23:31 óra lemaradás stb.

Kedden a teljes mezőny útnak indul Szaúd-Arábia keleti része felé, a szakasz végállomása Harad lesz.