2024. március 28., csütörtök

Harminc évre Magyarországtól?

Aki átlépi a szerb–magyar határt, voltaképpen gazdasági időutazásban vesz részt

Szerbiának legalább harminc évre lesz még szüksége ahhoz, hogy olyan életszínvonalt érjen el, mint Magyarország, ahhoz pedig ötven év „távolságra” van, hogy a jelenleg legerősebbnek számító európai gazdaság, Németország szintjére lépjen, közölte egybehangzó véleményként Vladimir Gligorov és Milojko Arsić gazdasági szakértő.

Elmondták, igazságtalanság lenne nem elismerni azt, hogy Szerbiában valóban tetten érhető a gazdasági felemelkedés, növekednek a közvetlen külföldi és belföldi befektetések és gyarapodik a bruttó hazai termék is, csökkenőben vannak a kamatlábak és alacsonyabb a munkanélküliség is. Az optimizmus is nagyobb ma, mint korábban, a bérek is növekednek lassan, írta a Blic Biznis kiadvány, a valóság viszont az, hogy még egyes szomszédos országok szintjétől is messze áll Szerbia. Gligorov számításai szerint, ha Szerbia továbbra is 4 százalékos GDP-növekedést valósít meg évente, az Európai Unió országai pedig átlagban 2 százalékot, akkor 50–85 évre lesz szükség ahhoz, hogy Szerbia elérje az uniós átlagot. Arsić valamivel optimistábbnak számít, s szerinte „már” 30 év alatt elérhetjük Magyarország szintjét az egy főre jutó bruttó termék nagysága alapján. Nem elképzelhetetlen ugyanis szerinte, hogy Szerbia 5 százalékos GDP-növekedést is megvalósítson, optimista, ám nem lehetetlen elképzelés ez.

A becslésekre reagált Aleksandar Vučić államfő. Mint mondta, egyet ért azzal, hogy még időre van szükség ahhoz, hogy utolérjük Magyarországot, de szerinte már az is valami, hogy most az utolérésről és nem a lemaradásról beszélünk, mint azokban az időkben, amikor az említett elemezőkhöz közel álló demokrata párti rezsim irányította az államot, s kudarcot kudarc követett. Mint mondta, az, hogy ma Magyarország, Szlovákia, Csehország utoléréséről beszélünk annak az egyértelmű jele, hogy jó úton haladunk. Véleményének adott hangot, hogy a magyar nívó elérése nem fog harminc évet igénybe venni. Az államvezetőség mindent megtesz azért, hogy folyamatosan gyorsítsa a felzárkózás ütemét, zárta véleményét Vučić.