Lassan véget ér a téli szünidő. Hihetetlenül gyorsan elrepültek a vakáció napjai, és máris a második félév kihívásai előtt állunk, annak minden nehézségével és szépségével. A nehézségek közé tartozik a szinte mindennapos házi feladat is, amely sok gyereknek és szülőnek jelent folyamatos harcot. A szakemberek szerint a házi feladatnak nemcsak hogy semmi előnye, haszna nincs, ami a tanulási eredményességet illeti, hanem egyenesen károsan hat a tanulók előmenetelére. Rombolhatja a családi kapcsolatokat, növelheti a szakadékot a gyerekek és az iskola között, mérgezheti a diák-tanár viszonyt.
A kutatások azt támasztják alá, hogy a gyerekek tudásszintje nem magasabb a mindennapos házi feladattól. A modern iskolarendszerek már nagyon régóta mellőzik az öncélú házigyártást, mivel aki tudja, annak csak időpocsékolás, aki pedig nem, annak nem sokat segít, ha otthon rosszul oldja meg például a matekfeladatokat. Kicsit sokat várunk el a szülőktől is, ha azt gondoljuk, hogy ráérnek munka után még a gyereket is korrepetálni. A tanítást a tanítók és a tanárok éveken keresztül tanulják az egyetemen, badarság azt gondolni, hogy a más szakképesítésű szülő megfelelő módon tudja a gyerekét otthon tanítani. Természetesen vannak rátermettek, de nagy általánosságban elmondható, hogy a szülők nem tudnak tanítani, mert nem ismerik a különböző tanulási módszereket, tanítási technikákat. Ez nem baj, ettől még lehetnek csodálatos szülők, társasozhatnak, főzhetnek, takaríthatnak és cseveghetnek, vagy folytathatnak filozófiai vitát a gyermekeikkel, de a tanítást jobb lenne az iskolára bízni, illetve hatékonyabb lenne, ha a tanulás eredményessége elsősorban az iskola felelőssége maradna.
A mi iskolarendszerünkben a házi feladatnak mégis lehet létjogosultsága. Ugyan beszélünk arról, hogy a mai diákok sok időt töltenek az iskolában, valójában helytelen az iskolában eltöltött idő alapján bármire következtetni. A kérdés ugyanis az, hogy a gyerekek hogyan töltik el az iskolában az idejüket. A derűsen eltöltött tanórák, amelyek megléphető kihívásokat állítanak a diákok elé, nem romboló, hanem építő jellegű időtöltés, a felkeltett érdeklődésre válaszként adott házi feladat, kutatómunka ugyanakkor óriási lehetőség a motiváció fenntartásában is. Tapasztalataim szerint az alsóbb osztályokban jobban előtérbe kerül az ilyen jellegű házi, amelyről el lehet csevegni a szülővel, annak kapcsán beszélgetést folytatni a gyerekekkel. A mai rohanó világban nagyon hasznos lehet, ha kívülről kapunk egy kis segítséget, miről érdemes eszmecserét folytatni, legyen az akár magyar irodalom, amelynek kapcsán megtudhatjuk, hogy apuka is utálta a verstanulást, és a mama minden alkalommal tortát sütött, amikor apuka kettesre verselt, vagy a hagyományápolás témája során meglátogathatjuk a szomszéd nénit, aki a falusi szokásokról mesél nekünk. A felsőbb osztályokban legtöbbször sajnos az ismeretátadás veszi át az aktív tanulás helyét, ami egyre rombolja a tanár-diák, diák-szülő kapcsolatot, ezt számtalan esetben megtapasztalhatjuk. A kamaszkor egyébként is nehezített terep, ahol a gyerekek egyre inkább vágynak arra, hogy kibontakoztassák személyiségüket, amit megelőz még az alsóbb osztályok élményközpontúbb oktatása is, érthető hát, hogy az ötödik-hatodikba járó diákokkal nem könnyű az élet. A házi feladatnak azonban itt is illeszkednie kellene az életkori sajátosságokhoz meg az aktuális szükségletekhez. A serdülő lehet, hogy csak azért sem fog házit készíteni, ez olyan, mint egy második dackorszak, viszont előbb-utóbb elmúlik. Ha megpróbálunk személyre szabott, értelmes feladatokat ajánlani, akkor hamarabb. De ha büntetünk, behúzzuk a mínuszokat, egyeseket, akkor valószínűbb, hogy elindul egy lavina, amely nemcsak a gyerek iskolai pályafutására lehet hatással, biztosak lehetünk benne, hogy tanárként is kínlódni fogunk, amíg tanítjuk az érintett gyereket.
Érdemes tehát átgondolni, hogy mi a célunk a házival, és megfontoltan dönteni, ha azt szeretnénk, hogy a diákok motivációja az iskola és a tanulás iránt megmaradjon. Szülőként pedig azt gondoljuk át, érdemes-e a gyerekünket arra tanítani, hogy a vele nap mint nap együtt dolgozó pedagógus nem alkalmas az általa végzett munkára, csak azért, mert „már megint ekkora marhasággal kell itthon foglalkoznunk”. Ha sok az otthoni munka, vagy észrevételünk van, akkor ezt érdemesebb a két felnőttnek (szülő és tanár) négyszemközt megbeszélnie, és kerülni azt, hogy a gyereknek a szülő és tanára között kelljen magában igazságot tennie. Úgyis a szülő felé fog billenni a mérleg, de a gyereknek az iskolában továbbra is a tanárával kell együttműködnie. Ha otthon szidjuk az iskolát és a tanárokat, ne legyünk meglepve, hogy a gyerekünk összezavarodik. Ez többnyire a magatartásában fog megmutatkozni, amivel szülei lévén nekünk kell majd megküzdenünk. Legyünk tehát meggondoltak és előrelátók. A házit pedig használjuk ki a gyerekünkkel való kapcsolat mélyítésére.
