2024. április 20., szombat

Kína figyelmeztette az újraválasztott tajvani államfőt

Tajvanon elsöprő többséggel választották újra szombaton második hivatali időszakra Caj Jing-ven leköszönő államfőt, aki a sikert a Kínával szembeni távolságtartásnak köszönhette. A nem végleges eredmények szerint a 63 éves vezető, a függetlenségpárti Demokratikus Haladás Pártjának (DPP) politikusa – Tajvan első női államfője – a voksok 57,2 százalékát kapta. Legfőbb kihívójának, a legnagyobb ellenzéki párt, a Kínával szorosabb kapcsolatok fenntartását pártoló Nemzeti Párt (Kuomintang) jelöltjének, a 62 éves Han Kuo-junak a szavazatok 38,6 százaléka jutott.
Míg Han és a Nemzeti Párt amellett érvelt, hogy Tajvannak nyitottabbnak kellene lennie a Kínával folytatandó tárgyalásokra, Caj és pártja szerint a kínai befolyás ellen tiltakozó hongkongi tüntetések rámutattak: nem működik az „egy ország, két rendszer” elv, amelyet Peking nemcsak a volt brit gyarmaton, de Tajvanon is szeretne bevezetni.

Az újraválasztott államfő kifejezte reményét, hogy Peking megérti: a demokratikus Tajvan és demokratikusan megválasztott kormánya nem enged a fenyegetésnek és a megfélemlítésnek.

Hszi Csin-ping kínai elnök arra akarta rábírni Caj kormányát, hogy támogassa azt a pekingi elvet, amely szerint Tajvan is Kína része. Caj ezt elutasította, kitartva amellett, hogy Pekingnek nincs joga követelésekkel fellépni Tajvannal szemben, és nem támaszthat előfeltételeket a két ország közötti tárgyalásokon.

A teljes körű demokrácia bevezetése – az 1980-as évek eleje – óta Tajvan jelentősen növelte a függetlenségét Kínával szemben, még ha az ENSZ és a nagyhatalmak nem is ismerik el független államként. Caj hatalomra kerülése után Peking megszüntette a hivatalos kétoldalú érintkezést, fokozta a hadgyakorlatokat és erősítette a gazdasági nyomást Tajvanra.

Caj újraválasztását követően alig néhány órával Kína már figyelmeztetett, hogy a jövőben is ellenzi a tajvani függetlenségre irányuló tevékenységet. Peking hangsúlyozta: a szigettel kapcsolatos álláspontja világos és következetes, illetve a jövőben is ragaszkodik a békés újraegyesítés és az „egy ország, két rendszer” elvéhez.

Washington üdvözölte Caj győzelmét. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kifejezte reményét, hogy a régi-új elnök vezetése alatt Tajvan továbbra is ragyogó példája lesz a demokráciáért küzdő országoknak.

Az elnökválasztással egy időben a parlament összetételéről is döntöttek a tajvaniak; a legtöbben a kormányzó Demokratikus Haladás Pártját támogatták, amely ennek köszönhetően az egykamarás törvényhozás 113 képviselői helye közül 61-et szerzett meg.