2024. március 29., péntek

Postaigazgató lett Újvidéken a felügyelőség volt vezetője

A Pištaljka honlap állítása szerint Dejan Šijakot, az újvidéki felügyelőség volt vezetőjét – akit törvénytelen úton helyeztek arra a funkcióra, majd bosszúhadjáratot folytatott azok ellen, akik ezt szóvá tették –, nemrégiben kinevezték a Szerbiai Posta újvidéki munkaegysége igazgatójává, ahol 150 ezer dináros havi jövedelem üti a markát.

Šijak, akire most mintegy ezer dolgozót foglalkoztató vállalat vezetését bízták, korábbi munkahelyén, a felügyelőségen Beretka Mária egyik főnöke volt, aki azzal vált ismertté, hogy feljelentést tett főnökei ellen, azzal vádolva meg őket, hogy privilegizált polgároknak elnézik a zöld felületen való parkolást, míg a többséggel megfizettetik a büntetést. Ezzel a városnak több milliós kárt okoztak. A korrupciós feljelentés után Šijak áthelyezte Beretkát más munkahelyre. A Pištaljka honlap jogi támogatásban részesítette a nőt, majd 2017-ben pert nyertek Šijak és közeli munkatársai ellen, melyben a bíróság a felügyelőséget arra intette, Beretkát helyezze vissza eredeti munkahelyére. A nő volt az első személy Szerbiában, aki az idevágó törvénynek köszönhetően pert nyert. Később Šijakot leváltották, majd az újvidéki képviselő-testület kabinettfőnökének nevezték ki.

A Szerb Haladó Párt tisztségviselőjének a felügyelőségi munka volt az első munkahelye azután, hogy ügyviteli-ipari menedzser lett. A felügyelőségen 2014-ig dolgozott. A Korrupcióellenes Ügynökség adatai szerint Šijak tagja az Újvidéki Vásár felügyelőbizottságának.