2024. március 29., péntek

Érthetetlen, hogy senki semmit nem tesz

Továbbra is szennyezik a Krivaját Szenttamásnál

Tavaly decemberben a Szenttamáson is áthaladó Krivaja folyó keleti részén, az ún. Mlaka-ér közelében lévő sertésfarmnál egy vadász a föld alá rejtett műanyag csöveket fedezett fel, amelyekből bűzt árasztó folyadék került a Krivajába. A média és a Szenttamási Környezetvédelmi Mozgalom azonnal reagált, az incidens felsőbb fórumokhoz került, a helyzetet felmérő  felügyelőség pedig megállapította, hogy a csővezetéken keresztül a farmról folyékony sertéstrágya került a közeli kiserdőbe és a folyóba.

Jól elkülönül a szennyezett minta (Paraczky László felvétele)

Jól elkülönül a szennyezett minta (Paraczky László felvétele)

A szenttamási zöldek elnöke, Dragan Kurjački elmondta, az eset óta folyamatosan ellenőrzik a Krivaja vizét a Mlakai-ér közelében lévő farmon, és a szabadkai úton lévő sertésfarmon is.

− Január 6-án újra körbejártuk a szóban forgó helyszíneket. A mlakai farmnál, úgy tűnik, egyelőre megszűnt a szennyezés, viszont a szabadkai úton lévő farm közelében továbbra is igen összetett a helyzet. Ugyanis a farm engedély nélkül továbbítja a folyékony sertéstrágyát az óbecsei Agropromet vállalat földjén található ülepítőmedencébe. A farmról a folyadék először egy erre a célra kiépített, beton emésztőgödörbe folyik, amelyen egy bizonyos magasságban lyuk található. Ezen a lyukon át a sertéstrágya az itt található árokba, majd egy nagy, földből készül ülepítőbe kerül, amelyből, miután az megtelik, továbbfolyik az egykori kendergyárnál lévő régi ülepítőkbe – magyarázta a mozgalom elnöke.

Kifejtette, amikor ezek a régi ülepítők is megtelnek, a trágya a Rajko Kurjački tanyájához vezető hídnál átfolyik a Krivajába.

− Hétfőn három helyszínen vettünk vízmintát a Krivajából: a farm előtt, az első ülepítőből, és kb. egy kilométerrel lejjebb, Rajko Kurjački tanyájánál. A minták alapján jól kivehető a különbség. Újból felkérjük az illetékes felügyelőséget, hogy vizsgálja ki a már huzamosabb ideje tartó helyzetet. Egyébként a farm körül több olyan csővezeték van, amelyeket soha nem használtak. Valószínűleg csak a látszat kedvéért, vagyis a felügyelőség félrevezetése miatt vannak itt, azaz hogy olyan látszatot keltsen az egész, mintha a folyékony sertéstrágyát a termőföldekre vezetnék. Az itt lévő parcellákat azonban felszántották, és soha nem öntözték őket az említett trágyával. Az ülepítők körüli földterületeken viszont annál is inkább látható (és érezhető) a szennyezés. Tényleg nem tudni, meddig tolerálják az illetékesek a huzamosabb ideje tartó, már elviselhetetlennek nevezhető helyzetet. Annál is inkább, mivel az Agropromet vállalat az itteni földeken főleg zöldségfélét termeszt, amit a Krivaja vizével locsol. Több esetben a felügyelőség visszaküldte a készterméket, azzal a megjegyzéssel, hogy nem alkalmas fogyasztásra, mert az élemiszer nem megengedett, azaz káros anyagot tartalmaz. Később beigazolódott, hogy mindez a Krivajából származó víz, azaz a locsolás miatt történt. Szerintünk a hosszabb ideje húzódó problémából egy  megengedhetetlen helyzet állt elő, a felelőtlenségnek pedig beláthatatlan következményei lesznek, hiszen a zöldségtermesztők által megtermelt élelmiszert mi és gyermekeink fogyasztjuk. Nem kell csodálkozni azon, hogy évről évre nő a daganatos megbetegedések száma, csak azért, mert valaki(k) nem tartják tiszteletben a törvényt – fogalmazott Dragan Kurjački.

Hozzátette, amennyiben a mértéktelen környzetszennyezés folytatódik, a szenttamási zöldek radikálisabb lépésekhez folyamodnak.