Vitkovics Mihály és a magyar reformkor II.

Szerb irodalmi kapcsolatok

Mák Ferenc

2020. január 13., 18:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A fiatal Vitkovics Mihály szerb ügyvéd két évtizeden át a pest-budai társas élet közkedvelt alakja volt. Ősei Ószerbiából, a török elől menekülők egyik csapatával költözött Magyarországra, és Fábri Anna Az irodalom magánélete – Irodalmi szalonok és társaskörök Pesten 1779–1848 című könyvében azt is kiderítette, hogy a Vitkovics-család nagy tudású elődökkel büszkélkedhetett, s hogy a jeles honoráciorok némelyikét közvetlen baráti szálak fűzték a „szerb és horvát irodalmi megújulás és irodalmi mozgalmak számos alakjához”, köztük Dositej Obradovićhoz is. Apja, Vitkovics Péter, a Bécsben tanult egri görögkeleti pap gazdag könyvtárral és feltűnően nagy műveltséggel rendelkezett, s amikor 25 éves korában Budára érkezett, már valóságos irodalmi múlt állt mögötte. A följegyzések szerint 1796-ban, a pozsonyi országgyűlésen ő olvasta föl a Bercsényi haláláról szóló Mikes-levelet. Ekkor már elkészült A költő regénye című munkájával, melyet nem leplezett lelkesedéssel Kármán József Fanni hagyományai című művének hatására vetett papírra. Talán ezzel magyarázható, hogy munkája nyomtatásban sohasem jelent meg, az irodalomtörténet ennek ellenére az első magyar regénykísérletek sorában tartja számon. Kármán hatása mellett „Orczy Lőrinc költeményeinek bukolikája és Virág Benedek horatiusi életeszménye egyaránt tetten érhető a regényben” – tartja róla az irodalomtörténeti értékelés. Adott volt tehát az ifjú Vitkovics számára a kellő szellemi háttér ahhoz, hogy a magyar reformkor nemzeti mozgalmainak egyik meghatározó alakjává váljék.

Meghatározó alakjává, de nem alakítójává, hiszen jogászi ténykedése, az ügyvédi gyakorlata túlságosan lekötötte ahhoz, hogy az irodalmi élet folyamataiból ténylegesen kivegye a részét. A literatúra és a poézis csak pihenés, menedék és kikapcsolódás volt a számára, része ugyan az életének, de nem programként, nem életformaként, mindösszesen csak színező elemként. 1810 augusztusában Döbrentei Gáborhoz intézett levelében maga panaszolta el: „Én pedig semmin sem dolgozom. Nincs időm, mint ügyésznek; nincs kedven, mint anyátlanul maradtnak. Boldog vagy te, hogy a múzsáknak állandóan tömjénezhetsz. Én maholnap csak azt veszem észre, hogy szent körükből végképpen kitiltottanak, s tán örökre elbúcsúztatnak tűlem. Amiket pedig szerezgettem, úgy tartom, egyedül azokkal foghatom ösmértetni nevemet a hazával. Mivel ha többhöz vagy nagyobb tárgynak kidolgozásához fogok is, annak elkészítésétől ügyészi hivatalaim, amelyek, édes Gáborom, szörnyen untatók és kedvtelenítők, teljességgel el szoktak akasztani.” Vitkovics Mihály művelt literátor volt, aki a magyar mellett beszélt németül, latinul, görögül, szerbül és franciául is, felkészültségéből eredően pedig bármelyik pillanatban kiváló vitapartner volt a szalonok pezsgő világában.

Az apai örökség, a családi könyvár az 1810-es nagy tabáni tűzvészben a templommal és a parókiával együtt elpusztult, s Csepregi Klára és Bor Kálmán „Könyveim az én fiaim” (2013) című munkájából tudjuk az ifjú Vitkovics új – a kor viszonyaihoz mérten – igen tekintélyes magán-könyvtárat épített maga köré. Szempontjait jogi végzettsége, jogászi pályája és irodalmi munkálkodása egyaránt meghatározták, ezért nem meglepő, hogy bibliotékájában Bél Mátyás Notitiae Hungariae-ja (Posonii, 1777) és Csaplovics János Magyarország leírása (1811) mellett a magyar alkotmányos rend valamennyi jogi alapműve – a jurisprudentia practica tárháza – szerepelt, s mellettük ott sorakoztak a korszak nagy alkotóinak – Fáy András, Báróczy Sándor, Kazinczy Ferenc, Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Károly és Sándor, Vályi András, Dugonits András, Kölcsey Ferenc, Vuk Karadžić és mások – munkái is. Összesen 1077 – magyar, latin, német, szerb, orosz, ó- és újgörög, valamint francia – kötet, melyek jegyzékét az 1829. szeptember 7-én kelt végrendelete tartalmazta. Vitkovics hagyatkozása során döntötte el, hogy „Bibliothecamat Vitkovics Jánosnak Budai Görög nem egyesült Plébánosnak hagyom úgy, hogy ő is a familiájára hagyja”. A hagyaték igazi gondozója idővel János 1829-ben született fia, Vitkovics Gábor (Gavrilo) lett, ő volt az a tudós, aki miután 1855-ben Szerbiába telepedett, hathatósan közreműködött a Szerb Tudós Társaság megalapítása körüli munkában, majd azt követően kapcsolatot tartott fenn a Magyar Tudományos Akadémiával, levelezőtársai sorában pedig Tahallóczy Lajos és Kállay Béni mellett ott szerepelt Szentkláray Jenő is.

A végrendeletet és a hagyatéki leltárt Kerényi Ferenc irodalomtörténész találta meg a Pest Megyei Levéltárban, és 2002-ben megjelent Pest vármegye irodalmi élete (1790–1867) című könyvében publikálta is. Csepregi Klára és Bor Kálmán ezek alapján rekonstruálta a reformkori gyűjteményt. Tudományos feltáró munkájuk során azonosították Vitkovics Mihály könyvtárának köteteit, és ezáltal megrajzolták „a korszak egyik jelentős költőjének fizikai, de szellemi értelemben vett műveltségét is”. A kiváló munka eredményeként létrejött szellemi háttérkép új dimenziót ad a reformkor kiváló alakjának portréjához. S hogy mi lett a nevezetes könyvtár sorsa? Bizonyos följegyzések alapján arra lehet következtetni, hogy Vitkovics könyvei Gábor (Gavrilo) közreműködésével Belgrádba, a Szerb Nemzeti Könyvtárba kerültek, ahol az 1941. áprilisi bombázáskor a gyűjtemény jelentős részével együtt megsemmisültek. A könyvjegyzék alapján kitapintható szellemi tartalmaiban azonban tovább él az a kiváló könyvtár – és a könyvtár megalkotója is.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége