2024. április 20., szombat

Szünidei tudástár

Több mint száz gyerek a Bolyai téli táborában

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban a téli szünidőt kihasználva 106 felsős általános iskolás diák részvételével az InGenium Alapítvány idén is szervezett téli tábort.

Fotó: Gergely József

Fotó: Gergely József

A gimnázium igazgatónője, Csikós Pajor Gizella elmondta, hogy a hagyományos téli táborban képzőművészettel és a természettudományokkal kapcsolatos foglalkozásokból álló programot állítottak össze a felsős tanulóknak. A foglalkozások révén az általános iskolások betekintést nyerhetnek a Bolyaiban folyó oktatói-nevelői munkába. A több mint száz diák közül negyvenen jelentkeztek a képzőművészeti foglalkozásokra, és hatvanhatan a természettudományok iránt érdeklődnek.

– Az InGenium Alapítvány szervezésében a gimnáziumunk épületét és étkezdéjét használva folyik a munka. A gyerekek belekóstolhatnak a kollégiumi életbe, hétfőtől péntekig bent laknak a kollégiumban. Ami a képzőművészeti foglalkozásokat illeti, több újítást vezettünk be, többféle technikával ismerkedhetnek meg a táborozók. A hagyományos rajzolás és festészeti eljárások mellett a részvevők kiélhetik kreativitásukat képregénykészítésben és batikolásban is. A természettudományok közül az informatika, a matematika, a kémia és a biológia, valamint fizika és a szociológia tudományterületek szerepelnek a programban – részletezte az igazgatónő, majd hozzátette, a táborozás költségeinek egy részét a részvevők fedezik, ugyanakkor jó néhány diák ingyenesen vehet részt, mivel erre jogot szereztek a különféle versenyeken való sikeres szereplésük révén. Az InGenium Alapítványnak volt egy nyertes pályázata a Bethlen Gábor Alapnál, amely a gyermekek éve program keretében támogatja az efféle táborokat.

– A téli táborok jó lehetőséget kínálnak arra, hogy a felsős diákok kipróbálják, hogyan éreznék magukat egy bentlakásos középiskolában, ha majd a nyolcadik osztály után a továbbtanulásról döntenek. A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy a téli táborok alkalmával szerzett ismeretek, a foglalkozások arra ösztönzik a diákok egy részét, hogy a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban folytassák tanulmányaikat – mondta az igazgatónő.