2024. március 29., péntek

Disznóvágások idején

Belek, fűszerek és egyéb kellékek Lacitól

Szabadkán a Karađorđe út elején reklámtábla igyekszik felhívni a figyelmet egy üzletre, ahol a tábla tanúsága szerint különböző kecskesajtok várnak bennünket. Közelebb érve láthatjuk, hogy nem csupán ezen tejterméket kínálják, hanem egy olyan szaküzletről van szó, amely elsősorban a disznóvágásokhoz szükséges kellékek és alapanyagok széles választékával várja a vásárlókat.

A Laci Belek és Fűszerek üzlet kínálatáról, illetve a disznóvágásban megfigyelhető változásokról Hušnjak Ladislav tulajdonossal beszélgettünk.

Hušnjak Ladislav (Fotó: Benedek Miklós)

Hušnjak Ladislav (Fotó: Benedek Miklós)

– Az üzletet családi vállalkozásként 2014. november 28-án regisztráltuk, és hivatalosan december 16-án nyitottunk meg, vagyis öt éve működünk. A disznóvágások szezonja körülbelül 3–3,5 hónapig tart, éppen az idény kellős közepén nyitottunk meg, és a vásárlók lassan megszokták, hogy bármire van szükségük, hozzánk fordulhatnak. Elsősorban a disznóvágáshoz szükséges alapanyagokat, beleket és fűszereket kínálunk a vevőknek, emellett vannak többek között késeink, és olyan húsfeldolgozó gépeink is, amiket kisebb hentesüzletek tudnak használni. Folyamatosan igyekszünk úgy bővíteni a kínálatot, hogy egész évben érdemes legyen befordulni hozzánk, a háztartások, éttermek részére különböző fűszereket árusítunk, emellett kecskesajtot és kecskesavót, illetve kézműves söröket, a horgosi Bálint-pincészet borait, gyümölcspálinkákat is kínálunk – fogalmazott Hušnjak Ladislav.

Ami a disznóvágásokat illeti, beszélgetőpartnerünk elmondta, hogy Szabadkán és környékén a mai napig tartanak disznóvágásokat, viszont ezen a téren is számos újdonság figyelhető meg.

– Szabadka és környéke kimondottan ragaszkodik a hagyományokhoz. Csakúgy mint régebben, november végén, illetve december első felében továbbra is nagyon sok család tart hagyományos disznótort. Annyi változás figyelhető meg, hogy a családok ma már nem egész disznót vásárolnak, hanem hasított sertéseket, vagy csak egy-két sonkát, esetleg 10–20 kilogramm darált húst, amiből azután házias termékeket készítenek, különböző kolbászokat és hurkákat. A fűszerezés terén elmondható, hogy továbbra is a hagyományos fűszereken van a hangsúly, egy jó kolbász esetében például sóra, borsra, paprikára és fokhagymaporra van szükség. Viszont ezen a téren is történt egy kis változás, hisz kész fűszerkeverékeket is kínálunk. A pirosi Milex cég termékeit forgalmazzuk, amik nagyban megkönnyítik a háztartások dolgát. Egy-egy csomagot tíz kiló húsba kell belekeverni. Kétféle, hagyományos kolbászhoz való keverékünk van, enyhén fűszeres és csípős. Emellett megemlíteném, hogy az utóbbi időben elég sokan döntenek úgy, hogy teakolbászt készítenek, amihez szintén van fűszerkeverékünk, ez is egy új ízvilág, amit valamikor csak a henteseknél tudtunk megvásárolni. Emellett vannak keverékeink kranji kolbász készítéséhez, valamint vastagkolbászhoz való, sőt csevaphoz is – mesélte Hušnjak.

A fűszerek mellett különböző méretű sózott természetes, valamint műbeleket is kínálnak a vevőknek.

A sózott belek a világ minden tájáról érkeznek (Fotó: Benedek Miklós)

A sózott belek a világ minden tájáról érkeznek (Fotó: Benedek Miklós)

– Szerbiában több olyan cég is van, amelyik béltisztítással és feldolgozással foglalkozik, viszont mivel itthon kevesebb az alapanyag, amihez ezen cégek hozzá tudnak jutni, a kínálat is szerény, és elsősorban a behozatali termékekre támaszkodunk. A sertésbél Németországból jön, a marhabél Argentínából, míg a juhbél Új-Zélandról és Ausztráliából érkezik. Ezek extra minőségű belek, és kalibráltak, ami azt jelenti, hogy meghatározott átmérővel rendelkeznek. A háztartások elsősorban a tízméteres beleket veszik, míg a feldolgozók, a hentesek a kilencvenméteres, úgynevezett yardosbelet vásárolnak. A műbelek szintén behozataliak. Csehországból importált minőséges beleket árusítunk, emellett van egy újvidéki vállalat, amelyik spanyol licenc alapján füstáteresztő kollagén beleket gyárt. A poliamid belek Ukrajnából, Horvátországból érkeznek, persze ezekből is vannak hazai gyártók, viszont árban kedvezőbb a behozatali – nyilatkozta Hušnjak Ladislav.

Mint megtudtuk, az is nagy változásnak tekinthető, hogy a családok ma már nem csak személyesen vásárolnak be a disznóvágásokhoz. Az értékesítésben nagy szerep jut az üzlet három évvel ezelőtt elindított webshopjának is, aminek köszönhetően az egész országba szállítanak árukat. A weboldalnak köszönhetően Magyarországról is érdeklődnek a termékeik iránt, de sajnos nem tudnak külföldre szállítani.

A kispiaci Kenyeres gazdaság kecskesajtjai a kezdetek óta jelen vannak az üzlet kínálatában.

– Kezdetben szkeptikus voltam. Úgy voltam vele, hogy valamennyit veszünk, és majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. A sajtoknak az az előnyük, hogy vákuumcsomagolásban hosszú ideig elállnak. A vevőink megszokták, így szezonon kívül is van egy stabil termékünk. A sajton kívül savót is forgalmazunk, aminek a szezonja éppen a disznóvágások időszakán kívül esik. Ennek árusítása novembertől szünetel, ugyanis a kecskék vemhesek, ezért nem fejik őket, és csak március végén indul újra. Egy kimondottan egészséges italról van szó, aminek jótékony hatása van az emésztésre, valamint a máj regenerálódásában is segít. Visszatérő vevőink vannak, és elmondhatjuk, hogy a tejtermékeink egyre sikeresebbek, minden évben többet adunk el, mint korábban – fogalmazott Hušnjak Ladislav.