2024. április 19., péntek

Fontos, hogy bábot adjunk a gyerek kezébe

Kishegyesen tartja nagy hagyományú képzését a magyar óvodapedagógusok egyesülete – Ez alkalommal a közös munkára helyezik a hangsúlyt – A képzés egyik fő célja a kommunikáció fejlesztése

Szerdán kezdődött és ma fog véget érni a Brunszvik Teréz Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének bábkurzusa Kishegyesen, a Kátai-vendégházban. A program keretében a résztvevők szombaton megnézik a nagybecskereki gyermekszínház Hófehérke című előadását.

Dr. Szőke Anna megnyitja a téli bábkurzust (Lakatos János felvétele)

Dr. Szőke Anna megnyitja a téli bábkurzust (Lakatos János felvétele)

A képzés iránt ez alkalommal a szokásosnál nagyobb volt az érdeklődés, számolt be lapunknak dr. Szőke Anna, az egyesület elnöke és a képzés egyik előadója.

– A legelső téli bábkurzust 1994-ben szervezte meg egyesületünk, azóta voltak kihagyásaink, de 2005 környékétől rendszeresen megtartjuk minden évben. Az idei évben nagy volt az érdeklődés a képzés iránt, több óvodaközpontból is érkeztek résztvevők: Óbecséről, Zentáról, Magyarkanizsáról és Kishegyesről. Ez alkalommal összesen 20 résztvevője van a bábkurzusnak, ami szép szám, mivel általában 14–15-en szoktunk lenni. Most egy újítást is bevezettünk, nagyobb hangsúlyt adunk az önálló bábozásnak. Ez azt jelenti, hogy a résztvevő óvónőknek önállóan kell kitalálniuk a technikát és a dramaturgiát is. Az egyik fő célunk, hogy megtanuljanak dramatizálni, mert nagyon érdekes, hogy pl. egy-egy kis versike mit indíthat el a gyereknél. Fontos, hogy bábot adjunk a gyerek kezébe, mert ilyenkor úgy érzi, hogy nem ő beszél, hanem a báb. Nagyon jó pszichikai hátteret nyújt a báb, és bábozáskor mélyen a gyerek életének hátterébe tudunk látni – mondta el Szőke.

A mostani képzésen nagyobb hangsúlyt fektetnek a szókincs bővítésre is. Ennek érdekében több versrészletet is elemeztek. A munka csoportokban folyt, mondta el az elnök. Minden csoport kidolgozta a saját elképzelését, de emellett meghallgatták a többiekét is, és közösen megvitatták a hallottakat.

A mostani képzés egyik fő célja a kommunikáció fejlesztése volt, mivel a mai gyerekek nagyon keveset beszélnek és nehezen fejezik ki magukat, fogalmazott Szőke, majd azzal a folytatta, hogy példákon keresztül mutatják be az óvónőknek, hogy saját környezetükben hogyan tudják szóra késztetni a gyerekeket. Az elnök fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a képzésnek hiánypótló szerepe van, mivel a főiskolán nem tanítanak bábozást. Az óvodapedagógusok ezen a képzésen tudnak tapasztalatokat szerezni e téren, amit a munkájuk során maximálisan fel tudnak használni.

Dr. Szőke mellett Molnár Krekity Olga versmondó és -felkészítő volt a képzés másik előadója. Ő a beszédművészeti foglalkozásokat vezette, és a kiejtéssel, hangsúllyal foglalkoztak. A Brunszvik Teréz Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének téli bábkurzusát a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.